kiemelt – Oldal 2 – GasztroGráf

A jó alapanyag,, nemcsak friss és szemrevaló, orravaló is – az étel igazi fűszere, a lélek

Nem vagyok híve a nagyüzemi konyhának. Persze szükség van rá, de az nem gorumet-nak való. Az ilyen helyeken a séf nem tud varázsolni, alkotni, meg van kötve a keze, és abból főz, amit elétesznek. Ezeket a helyeket meghagyom a gourmand-oknak. Én magam viszont azokat az éttermeket keresem, ahol igyekeznek a helyi termelőkre, a helyi, családi vállalkozásokra alapozni a konyhában. Ez sokkal nehezebb műfaj, mint egy előre összeállított menüsort lefőzni, de itt van lehetősége a séfnek arra, hogy tapasztalata mellett a szívét, lelkét is beletegye az ételekbe.

Gondoljunk csak bele, aki képes arra, hogy kora reggel szétnézzen a piacon, aki megteszi, hogy munkakezdés előtt a hentesnél válogat, az valóban elhivatott, valóban szenvedélye a főzés, az étel. Hát kérem, valami ilyesmi történik a Népkerti Vigadó konyhájában is, hiszen Komáromi József séf hol a Búza téri piacon, hol a Hegedűs Húsboltban kezd. Ezúttal az az utóbbiba kísértem el.

A Selyemréti strand mögötti utcácskában található boltban barátként üdvözölték. Igaz, szinte minden vevőjüket névszerint ismerik, ismerősként köszöntenek. A húsboltot Hegedűs Nándi és felesége viszik, igazi családi vállalkozás. Azokat az időket idézi, amikor még a boltosok komolyan vették a vásárlót, az üzletet, és igyekeztek valóban szolgáltatni.

Az üvegpultban gusztán sorakoznak egymás mellett a friss húsok, a falon a füstölt áruk lógnak, a polcokon pedig befőttek, savanyúság, üdítők kaptak helyet. A vásárlóval beszélgetnek, ajánlják a legszebb terméket, javasolják, miből, mi készüljön. Olyan, mintha nem is vásárolni érkeztünk volna, csak átugrunk a szomszédhoz egy gyors receptcserére.

A kedvesség mellett persze az áru frissesége is idevonzza a vásárlót. Komáromi József már évek óta vevője a húsboltnak, és a konyhára is innen válogat. Most, hogy a Vigadóban hamarosan bevezetik az új étlapot, külön öröm számára, hogy akár napi szinten is szétnézhet Hegedűséknél. Hiszen a délutáni ajánlatba mindennap beépítheti az itt talált friss árut, ami megtetszik neki.

Ottjártunkor sem távoztunk üres kézzel. Néhány csirkecomb, csülök, hurka, kolbász került a kosárba. És éppúgy, mint a piacon az epreket, József itt is megszagszlászta az árut. Nem a frisseség miatt, csak az illatáért. A jó alapanyag ugyanis nem csak friss, hanem minden érzékszervünkre kell, hogy hasson, éppúgy, ahogy az abból készült étel is.

Persze, az, hogy valaki így gondolkozzon, szenvedélye kell, hogy legyen a főzés. A séfnek az, és jó volt látni, hogy a Vigadóban nem nagy üzemben működik a konyha, csak olyan étel kerül a vendég elé, amit a séf is jószívvel megenne. A titok pedig: a jó alapanyag, a gondos válogatás, friss fűszerek, kreativitás és a főzés szenvedélye.

Végre megpillanthattam Cinque Terre-t – a kalandok folytatódtak, átszálltunk vonatra

Valahol Milánó környékén fejeztem be előző útibeszámolómat, és engedjék meg, hogy egyből Lavagnában folytassam. Csak azért, mert az utazás nem volt szép emlék. Igaz, az útszakasz csodálatos, hegyek, hidak alagút, festői táj, de a szerpentinek nem az én gyomromnak valók. Az utolsó 29 kilométernél azt hittem, innen nincs tovább, én már soha nem látom meg szálláshelyünket. Szerencsére nem így lett, de a repülőtéri hatórás közjátéknak és a 250 kilométeres kanyargós útnak köszönhetően, én aznap estére kidőltem.

Másnap reggel azonban új nap virradt. A tenger morajlására, napsütésre ébredtem, a szállodai teraszajtón kellemesen járt ki-be a szellő, boldogság volt ott ébredni. A reggeliről nem is beszélve. A Hotel Ancora Riviera fantasztikus szálloda, ez nem a reklám helye, csupán tényleg az. Reggelinél a csodás olasz péksütemények sorakoztak egymás mellett, frissek, ropogósak voltak, sajnos egyiket sem lehetett kihagyni. Arról nem beszélve, hogy a szálloda kertje csodás díszlet volt a reggeli étkezéshez. Ezt követően egy presszó kávé mellett jól megbeszéltük, hogyan tovább a napunk.

Azt tudtuk, hiába béreltünk autót, nem tesszük tönkre a napunkat az egyre durvább szerpentineken. Egyébként is – utólag jöttünk rá – fölösleges is volt az autóbérlés, hiszen a szállodától alig kétszáz méterre volt a vasútállomás, onnan 40 perc volt Monterosso, ahol a Cinque Terre-re induló hajókra felszállhattunk. Igaz, ha már kalandos út, az első vonat az orrunk előtt ment el, de alig 10 perc múlva jött a következő.

Felszállás előtt azért még meggyűlt a bajunk a vonatjegyautomatával. A kis állomáson nem volt senki, aki elmagyarázta volna, mit és hogyan vásároljunk, de idővel belejöttünk ebbe is, később, már profiként mi segítettünk másoknak. Egyébként érdekes, hogy Olaszország kevés állomásán van élő jegyárús, a legtöbb helyen automatából vásárolhatunk csak, ráadásul vagy apróval, vagy kártyával lehet fizetni. Erre nem árt odafigyelnünk!

Persze nem megoldhatatlan feladat, így mi is gyorsan magunkra találtunk. Alig negyven perc alatt, kényelmesen, rosszullét nélkül eljutottunk Monterossoba. Közben gyönyörködtünk a Ligur-tenger színében, ami hihetetlen kék, vagy zöld, vagy nem is tudni…

A vasútállomás közvetlenül a parton van, és innen már látni is a hajókat, amelyek 20 percenként szállítják az utasokat Cinque Terrére. Igaz, a kikötőig körülbelül 400 méter az út, de észre sem venni, hiszen a partszakaszt strandok, bárok, kávézók tarkítják. A sziklaszirteken pedig éttermek várják a vendégeket. Azt nem tudni, az ételek milyenek, de a kilátás mindent visz. Előttünk a tenger, az ég és a partmenti sziklák. Egyes részekről pedig a Cinque Terre-i 18 kilométeres partszakaszt is belátni.

De nem csak éttermek, magánházak is épültek a sziklákra. A minimáltól egészen az ódon kastélyig találunk épületeket. Meredek kőlépcső vezetett fel a hegytetőre, ahonnan valószínűleg – sajnos egyikbe sem jutottunk be – pazar panoráma nyílt a környékre.

Miután Monterosso apró központjában meghallgattuk a templom harangjátékát, ideje volt sietnünk a kikötőbe, ahol már gyülekeztek a turisták. Szerettünk volna a hajó nyitott részéen helyet, meg is szereztük, igaz hogy sütött a nap, de amint elindult a hajó, kellemesen fújt a szél, és a látvány leírhatatlan volt. Fényképezni is akartam, meg nem is. Azt szerettem volna, ha minden beég a retinámba, de el is akartam mesélni itthon, azt, amit igazából lehetetlen. A tengerről is jól kivehető hegyi utakat, a hegytetőre épített aprócska kápolnákat, az azokat körülölelő temetőket. Irigylésre méltó kilátás tárul a tenger felől is, és fordítva. Itt nincs olyan rész, ami kevésbé volna vonzó. Arról nem is beszélve, amikor Cinque Terre első kisfaluja feltűnik. Vernazza, Porto Venere, Manarola, Riomaggiore, Corniglia.

Az itthon megnézett képek alapján a kedvencem Riomaggiore volt, éppen azért úgy döntöttünk, ott szállunk ki. Nem csalódtunk, itt újabb meglepetés várt minket, de erről később. Addig nézegessünk képeket!

Nem csak az öt falu, a közbe eső részek is csodálatosak — Kilátás a hajóról

Dedikálás Miskolcon – megtiszteltek, ha eljöttök az Erzsébet térre szerdán

„…De ő hidegvérrel ölt, én meg szép csendben, ahogy azt kell, meghaltam. Nem kiabáltam, nem toporzékoltam. Még most is segítettem neki, a higgadtságommal, a megértésemmel, a törődésemmel, a szeretetemmel. Szeretetem. Szere-tetem. Tetem…Nem nehezítettem a dolgát. Nem akartam, hogy őt hibáztassák, ha megtalálnak szíven szúrva. Ha kellett volna, szépen elásom magam, csak azért, hogy ő ne fáradjon…”

Érdekel az idézet eleje és a vége? Sára könyvében elolvashatod. A könyvem megvásárolható a Géniusz Könyváruházban, és privátban is rendelhető tőlem.

Miskolcon szerdán, délután 4 órakor találkozhatunk az Erzsébet téren, a Géniusz sátránál. Megtiszteltek, ha eljöttök és elolvassátok a könyvem.

Sára és az én könyvem – regény, csak úgy

Megjelent. Végre. Boldogság volt látni kinyomtatva, még akkor is, ha nem egy Háború és béke vastagságú könyv. Igaz, a témája sem az. De akkor mi is? Regény, csak úgy. Talán ez a legkifejezőbb rá. Valami, ami a gondolataimról, érzéseimről, és Sára gondolatairól, érzéseiről szól. Mégiscsak az ő könyve, még akkor is, ha az életünk közt van némi átfedés.

Hogy terápiaként írtam-e? Nem, mert ettől nem volt számomra sem jobb, sem rosszabb. Egyszerűen írtam, mert írni akartam. Nem minden része tükrözi a valóságot, van, amit csak a fantáziám teremtett meg Sára számára. Lehet találgatni, mi lehet az.

Őszinte könyv? Az. Ami igaz benne, az tényleg őszinte. Nehéz is volt így útjára bocsátani, mert abszolút meztelenre vetkőztettem a lelkem. Én ilyen vagyok, ezt érzem, így cselekszem, így tudok szeretni. Nem azt mondom, hogy ez könnyű, de már nem fogok változni. Lehet, nem is akarok.

Nem bonyolítanám túl ezt a könyvdolgot. Van, megjelent, aki szeretné, olvassa el! Sára csak egy nő, akinek nagyot fordult az élete, próbál talpon maradni, próbál felejteni, próbál újrakezdeni.

Happy end? Ki tudja… Talán. Talán egyszer. Talán soha.

Dedikálás:

2019. június 12. 16 óra, Miskolc, Géniusz Könyváruház sátra az Erzsébet téren

2019. június 14. 16 óra, Budapest, Duna Korzó, 108-as pavilon

Aki szeretne vásárolni, az a 06202192281-es számon, illetve az n.szanto.rita@gmail.com-on rendelhet.

Köszönöm mindenkinek, aki megveszi, és várom a visszajelzéseket is!

A kicsi kocsi el sem indult – hogyan rekedtünk a milánói reptéren hat órán keresztül

Már itthon felkészültünk arra, hogy a Milánó-Genova útvonal kalandoroknak való. Az útibeszámolók többsége ugyanis alagutakról, szerpentinekről, több százméter magasban megépített hidakról szólt. Nem hazudtak, valóban ez várt ránk alig száz kilométerre Milánótól. De addig még el kellett jutnunk, és nekünk már a malpensai repülőtéren, nem sokkal a megérkezésünk után elkezdődtek a kalandok.

Igazából magáról az útról szerettem volna írni, azokról a gasztroélményekről, amelyek Olaszországban vártak rám és barátaimra. Ez sem marad el, de elsőként milánói kálváriánkról számolok be, azért, hogy tanulság legyen azoknak, akik esetleg most szervezik utukat a festői Cinque Terre-re.

Még itthon, a repülőjegy vásárlásakor béreltünk autót, hiszen a repülőtértől több mint 200 kilométerre, Lavagnaban volt a szállásunk. Úgy voltunk vele, jól jön majd egy kocsi, hogy bejárjuk a Ligur-tenger környéket, és valahogy eljussunk az öt kis faluba. Így utólag belátom, tévedtünk, bőven elég lett volna vonatjegyet vennünk. Ráadásul a szállásunk alig 200 méterre volt a pályaudvartól. Éppen ezért a Cinque Terre-i kirándulásunkhoz már nem is indítottuk be a bérelt autót.

De pénteken, érkezéskor még nem voltunk ennyire okosok, főleg azért sem, mert hiába kerestük a repülőtéren a Centurio autókölcsönzőt, nem találtuk. Pár órán keresztül lifteztünk az épületben, a fegyveres katonáknak már elég gyanúsak lehettünk, de senki nem tudta megmondani, hol vehetnénk át az előre kifizetett bérautónkat. Már telefonos segítséget is bevetettünk, egy olaszul anyanyelvi szinten beszélő barátunk fordított nekünk, de semmi. Míg végül rájöttünk, az autókölcsönző nem a reptéren, hanem onnan öt kilométerre van. Ezt azonban sehol nem jelezték előre, így a transzfert is lekéstük, kénytelenek voltunk taxival menni a kölcsönzőbe.

Itt újabb meglepetés várt minket, egy óriási hangárban kellett sorakoznunk több mint egy órát, hogy egyáltalán a pulthoz jussunk, ahol valaki végre foglalkozott az előrendelésünkkel. Addigra már nem voltunk türelmesek, hiszen Miskolcról hajnal 1-kor indultunk, reggel 8-ra Milánóban voltunk, de csak délben jutottunk el a pultig. Igyekeztünk lenyugodni, gondoltuk, már minden sínen van, boldogan mutattam a foglalást, vettem elő a hitelkártyát. Az ügyintéző is kedves volt, egészen addig, amíg ki nem derült, a fogalalás és a hitelkártya nem ugyanazon a néven van. Ekkor jött az újabb telefonos segítség, meg még néhányszor – ezúttal is köszönjük Bajusz Gergő 🙂 -, mert nem sikerült átfoglaltatni a kocsit az én nevemre. Bevallom, kissé feszültek voltunk, ekkor már nem csak az ügyintézőre, egymásra is, de jóbarátokhoz méltón inkább számoltunk magunkban. Nem tízig, sokáig.

Végül nem is kaptuk meg az autónkat, hiába az előre befizetés, sőt, még taxit sem hívtak. Mutogatták, menjünk a transzferükkel vissza a reptérre, igaz, arra még csaknem egy órát kellett volna várnunk. De miután már két órája egy milánói hangárban dekkoltunk, nem volt kedvünk tovább maradnunk. Nagy nehezen megoldottuk a visszautat, de akkor még fogalmunk sem volt, hogy jutunk le Lavagnába.

Itthon azt terveztük, péntek délben már a szálloda medencéjében hűsölünk, ehhez képest kettőkor még azon gondolkodtunk, hogy tesszük meg a 250 kilométert. Végül egy reptéri kölcsönző, az Europcar segített. Gyorsak voltak, kedvesek, és nem sokkal drágábbak, mint a korábbi cég. Sőt, így, hogy náluk kaptunk is autót, igazából olcsóbbak voltak.

Ekkora már több kilométert megtettünk a milánói reptéren, már ismerősként üdvözöltek minket. Persze volt, akik gyanakodva néztek ránk, hogy miért sétáltatunk négy bőröndöt órákon keresztül az óriási csarnokokban. Kezdtünk együttérezni Tom Hanks-al, aki – igaz csak egy film kedvéért – egy terminálban rekedt.

Mi azért hamarabb kiszabadultunk, és délután fél 3-kor már el is indulhattunk Lavagnaba. Az autóban még jót röhögtünk, majd szép lassan mindenkit elnyomott az álom. Engem is, aki a kormánynál ült…És ez még csak fél nap volt a háromból.

Foly köv.

Bellus Pisti nem csak a pohárba, a pogácsába is Barkland bort önt

Nem lehet vele komolyan beszélgetni. Éppen ezért elsőre nem is hittem el, hogy tényleg kisütött valamit. Azt meg nem is reméltem, hogy valami igazán jót, finomat. Bellus Pisti humorista azonban bebizonyította, egyvalamiben nem ismer tréfát, az a pogácsa.

Pár hete óriásplakátokról mosolyog ránk, ajánlva a Barkland Pincészet kiváló borait. Ezért, amikor találkoztunk, kíváncsian kérdeztem, ezek szerint ő boros. A válasz gyorsan érkezett: „Nem, én Bellus vagyok, Boros Bochkorral dolgozott…” Ezek után esély nem volt normális, mély interjúra, de végülis minek, amikor borról, pogácsáról és persze Pistiről van szó.

Komolyra fordítva – ez elsőre azért furán hangzott Bellus Pisti szájából – néhány héttel ezelőtt felkértek, hogy legyek a Barkland Pincészet arca. Örültem a lehetőségnek, hiszen szeretem a borokat, és a Barkland borait ismertem, szívesen fogyasztottam korábban is. A kedvencem a száraz fajta, például a Birtok Furmint és a Sípos Dűlő. Arra gondoltam, ezekhez a borokhoz jólesne egy jófajta pogácsa, ezért kikísérleteztem egy saját rceptet. Egyébként is imádom a pogácsát, édesanyám sokat sütött gyerekkoromban, most meg bárhol járok az országban, mindenhol meg akarom kóstolni a helyi pogácsát. Ezért is sokat gondolkodtam a recepten, mire megszületett – megsült – az a pogácsa, amit nyugodt szívvel hagyok bárhol az asztalon, mert mindig elfogy. Megsúgom, a Barkland bor sem hiányzik belőle.

A pogácsa valóban gyorsan fogy, bizonyíthatom. Pisti egy nagy adag saját sütésű pogácsával érkezett a találkozóra, a végére viszont alig tudtunk megmenteni párat a fotózáshoz. Azt a néhányat egy tálcára halmoztuk, igyekeztünk úgy rendezni, hogy tömeget képezzenk, de néhány kattintás után a megmentett pogácsák is gazdára találtak. Csak az üres tálca maradt utánuk.

Ilyen finom sütemény után felmerült a kérdés, a humorista a konyhában is profin mozog. „Szeretek főzni, de inkább a sütés áll hozzám közelebb, gondolkodtam is azon, hogy elvégzek egy cukrásztanfolyamot. Különböző főzőtanfolyamokon már voltam, tanultam például pizzakészítést is. De igazából nem vagyok profi szakács, szoktam is mondani, ha a Konyhafőnökben szerepelnék, csak fasírtot készítenék. Akármi az alapanyag, ledarálnám, hozzá fokhagyma…” – hagyta maga mögött a komolyságot egy pillanat alatt.

Fellépések után jól esik egy pohár Barkland furmint

Azért a pogácsa receptjét még komolyan megoszotta velünk, de ha valaki nem szeretne a sütéssel bajlódni, az meg is kóstolhatja Bellus Pisti pogácsáját június 7-én a Drót Bisztró Barkland borteraszának nyitópartiján. Finom ételek, finom borok, némi humor és persze a borral megspékelt pogácsa, na meg az Ildi Rider zenekar. Érdemes már most helyet foglalni.

És akkor a Pisti féle pogácsa receptje:

2 normál tepsi /50 db pogácsa/

1 dl langyos tejbe kell 1 teáskanál cukor és fel kell futtatni benne 30 g élesztőt

A tésztához a következők kellenek:

500 g liszt

1 púpozott evőkanál só

1 teáskanál őrölt bors

200 g tepertő ledarálva

100 g tepertő késsel aprítva

1 tojás

1 evőkanál libazsír

2 evőkanál tejföl

1 evőkanál tejszín

2 evőkanál Barkland Birtok furmint

+ a felfuttatott élesztő

A begyúrt tésztát kb. 1 óráig kelesztjük. Ezután kinyújtjuk vékonyra, megkenjük libazsírral és reszelünk rá Gouda sajtot. Alulról felhajtjuk a tésztát a 2/3-ig, majd felülről ráhajtjuk a maradék részt. Ezután jobbról és balról is behajtjuk ugyanígy. Fél óra múlva ismét vékonyra kinyújtjuk, és az előző lépés szerint járunk el. Újabb félóra eltelte után ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, késsel bevagdossuk a tetejét kockásra, majd kiszaggatjuk. Tepsibe tesszük a kiszaggatott pogácsákat, és 1 felvert tojással lekenjük a tetejüket. Előmelegített sütőben 175 fokon 20 percig sütjük légkeveréssel.

Amit a Barkland Pincészetről tudni kell:

Hobbiként indult, de három évvel ezelőtt már hivatalosan is megkapta a borkereskedési engedélyt a Barkland Pincészet, amelyet Barkóczi István és lánya, Barkóczi Eszter alapítottak.

Barkóczi István közel 20 éve kezdett el a borászattal foglalkozni, eleinte még hobbiszinten. Később vett egy pincét az Avason, és ez indította el a folyamatot, hogy komolyabban beleássa magát a borkészítés folyamatába. Nem tartja magát borásznak, inkább borkedvelőnek, akit érdekel a borgyártási technológia.

Barkóczi Istvántól azt is megtudtuk, a borkészítésben az olasz modellt követi, azaz minden egyes borkészítési fázisnak van külön szakembere, van, aki a szőlőre figyel, van a pincemester, akire szüret után vár feladat, és persze van a borász, aki tanácsokkal látja el a pincészetet.

A borkészítés, borászkodás reneszánszát éli mostanában, és különösen jó látni, hogy más iparágakban sikeres vállalkozók befektetnek ebbe a nem kevés türelmet és anyagi, valamint időben is mérhető áldozatot igénylő területbe. Itt maradandó értékek jönnek létre, újra művelődnek a szőlőhegyek – Hegyalján is rengeteg műveletlen terület akad –, és terjed egy olyan kultúra, ami speciálisan magyar és egyben helyi, a vidékünkre jellemző. Az külön öröm, hogy az Avas is képbe kerül egy kicsit a Barkland kapcsán, hiszen az avasi pincék valaha a hídfőt képezték Tokaj-Hegyalja és a nagyvilág között. Miskolc lehetne a tokaj-hegyaljai borok legnagyobb városa, hiszen közel a borvidék, és egy, még mindig nagyvárosnak számító település a megszámlálhatatlan pincéjével ugyanaz lehetne, mint a Médoc vidéknek Franciaországban Bordeaux. Az ilyen lépések, mint a Barkland létrehozása – miskolci kapcsolódással, pincével, étteremmel, szállodával –, az a modell, amit remélhetőleg sokan követnek majd. Érdemes ezért figyelni – és kóstolni is –, hova fejlődik majd a Barkland, remélhetően vonzó példát felmutatva.

Spárgával „átkötött” étlap a Vigadóban

Spárga és eper, ennek van most szezonja. Az eperrel könnyű bánni, kapásból beugranak a receptek, főleg a desszertek. De bevallom, spárgát még nem készítettem. Persze enni, már ettem, de valamiért a konyhámat elkerülte ez a zöldség. Miközben a séfek szerint ez egy jól és könnyen felhasználható alapanyag. Komáromi József, a Népkerti Vigadó és Söröző egyik séfje is ezt vallja, ezért most, amikor a spárgának szezonja van, nem hiányozhat a zöldség az étterem étlapjáról. Már az új étlapot is úgy állították össze, hogy a spárga szinte főszerepet kapjon.

A Vigadóban ugyanis igyekeznek a szezonális zöldségekre, gyümölcsökre alapozni a kínálatot. Komáromi József éppen ezért gyakorta megfordul a Búza téri piacon, hogy felmérje a kínálatot, válogasson a friss, hazai zöldségek között. Amikor elkísértem egy ilyen piacozásra, nem volt könnyű dolgom, hiszen a séf alapos munkát végzett: egyenként válogatta a zöldségeket, megszagolgatta az epret, kereste a legpirosabb paradicsomot és a legzöldebb paprikát. Közben praktikáktól is mesélt, például arról, a zöldségek levelét nem szabad kidobni, salátákba, zöldfűszereknek, pestoba kiválóak.

Persze azt is elárulta, minden nap nincs ideje piacozni, de egy esti vacsorához, egy délutáni rendezvényhez, szívesen válogat a primőr árukból. Vallja, ezeknek jobb az ízük, könnyebb velük dolgozni, elég csak egyszerűen elkészíteni ezeket a zöldségeket, mert a frisseségük adja az igazi zamatot.

– Hamarosan étlapváltásunk lesz, éppen ezért mostanában gyakorta megfordulok a piacon, ihletet meríteni – mondta Komáromi József. – Tudni kell, az új étlap bevezetésekor más változások is lesznek éttermünkben, délben csak menüvel várjuk a vendégeket, két fajta leves, három főétel közül választhatnak, és természetesen lesz desszertünk is. A menüben törekszünk arra, hogy hetente legyen főzelék, halétel, tészta, azaz változatos legyen. Délután pedig – 3-5-ig – streetfood ételekkel várjuk a vendégeket, mint például hot-dog, hamburger, szendvicsek. De a hazai finomságok is kérhetők: tócsni, krumplilángos. Este pedig a la carte-ból választhatnak a hozzánk betérők.

Az étlapot látva azt gondolom, a nap bármely szakában látogatunk a Vigadóba, nem járunk rosszul. Paprikás lisztben forgatott harcsa, rózsaborssal grillezett kecskesajt, lillafüredi pisztráng, pankómorzsában sült csirkeszárny, sörben sült csülök, bélszín steak és bükki kaszás pecsenye. Csak néhány finomság az étlapról, amelyek kiegészülnek a hónap ételével, ez júniusban a töltött karalábé lesz. Júliusban pedig a nagyadagok kedvelői készüljenek, Komáromi József óriás burgerekkel és hot-dogokkal készül. Ezek már kipróbált receptek: két kilónyi hamburger hús, 15 virslis hot-dog…csak bírjuk megenni.

KÃ©ptalÃ¡lat a kÃ¶vetkezÅre: âspÃ¡rgaâ — Most a spárgának van szezonja

KÃ©ptalÃ¡lat a kÃ¶vetkezÅre: âeperâ — Eper minden mennyiségben

KÃ©ptalÃ¡lat a kÃ¶vetkezÅre: âsÃ¶rben sÃ¼lt csÃ¼lÃ¶kâ — Igazi férfias fogás: csülök sörben sütve

Egyszercsak azt vettem észre, a sérvem tünetei eltűntek – júniusban ingyenes próbaedzés az E-Fit-ben

Írásaimból nyilván már kiderült, szeretek főzni, de még inkább enni. Negyven fölött azonban ezt már nem lehet büntetlenül. Fiatalabb koromban nem hittem azoknak, akik azzal rémisztgettek, hogy a korral a kilók is felszaladnak, de ma már saját bőrömön tapasztalom, sajnos, igazuk volz. Éppen ezért keresnem kellett magamnak valami mozgásformát. Bevallom, a sportok közül – egészen tíz évvel ezelőttig – a sakkot preferáltam, de rá kellett jönnöm, ha valóban eredményt szeretnék elérni, fel kell állnom a karosszékből.

Már csak azért is, mert a tíz évvel ezelőtt megállapított sérvem jelezte, neki mozgásra van szüksége. Eleinte a szokásos gyógytorna segített, de ennek ellenére évente egyszer mindig jelentkeztek a tünetek: derékfájás, zsibbadás, becsípődés, mozgásképtelenség. Már kezdtem elfogadni, ennek minden évben így kell lennie. Négy évvel ezelőtt azonban rátaláltam az E-Fit-re. Nem a betegségem miatt kezdtem el, hanem azért, mert a számomra megfelelő sport volt: rövid ideig tart, de hatékony. Majd egyszercsak azt vettem észre, a sérv okozta tünetek nem jelentkeznek.

A kÃ©pen a kÃ¶vetkezÅk lehetnek: egy vagy tÃ¶bb ember — Ettől a hastól azért még messze vagyok

De mi is ez az E-Fit? Az E-Fit mindössze heti 2×20 percben segítséget nyújt mindazok számára, akik sportosabb, egészségesebb, tudatosabb életmódra törekszene. Az E-Fit nem csupán a sport és mozgás terén nyújt újabb lehetőséget, de a sérülések utáni rehabilitációra, valamint környezeti, munkahelyi hatások okozta rossz testtartás kezelésére is alkalmazható. Mindemellett a meggyengült gerinctartó és vázizmok preventív megerősítésére, illetve a már kialakult kóros állapot kezelésére lett kifejlesztve.

A mostani személyi edzőm, Markov-Zámpory Nóra röviden összefoglalta, mit is jelent ez az edzésforma: „A tudatos testmozgás és sportolás közben az agy üzeneteit elektromos ingerületek továbbítják az izomzat motorikus vezérlőihez az idegpályákon keresztül. Az EMS technológia (Electrical Muscle Stimulation, azaz elektromos izomstimuláció) közvetlenül az izmokhoz juttat elektromos stimulációt, amelynek hatására az izmok ugyanúgy összehúzódnak és elernyednek, mint sportolás közben. Az EMS technológia már régóta létezik, több évtizedes kutató- és fejlesztő munkán alapul. Sok eltérő elektromos impulzust alkalmaznak a gyógyászatban, kozmetológiában és sport rekreációban. Ezek az ingeráramnak vagy galvánáramnak nevezett különböző hullámformák egy-egy célzott hatás kiváltására alkalmasak, és rendeltetésszerű használatuk során nemkívánatos mellékhatások nélkül segítik az izmok és kötőszövetek regenerálódását, fejlődését, a trombózis megelőzését. Az E-Fit Classic (EF-1280) és E-Fit Dual Trainer (EF-2080) készülékek egy speciális, 10 elektródapárral ellátott technikai ruházatból és egy feszültséget és frekvenciát szabályozó korszerű kezelőpultból állnak. A speciális elektródákat orvosi fizikoterápiás kezelések során is használják, a kényelmes, szellőző anyagból készült ruha pedig lehetővé teszi a szabadabb mozgást és tökéletesen a helyén, a megfelelő izomcsoporton tartja az elektródákat.”

Ez tehát a magyarázat arra, hogy a sérvem tünetei szinte teljesen megszűntek, arról nem is beszélve, hogy sokkal fitebbnek érzem magam, energikusabb vagyok, és kevésbé fáradékony. Persze az igazi alakformáláshoz, fogyáshoz diétára is szükség van. Erre mondom én, csodák nincsenek, ha a tökéletes nyári alakra vágyunk, a magunkét nekünk is mellé kell raknunk. Aki úgy érzi, szeretné kipróbálni a módszert, az most egy ingyenes próbaedzésen megteheti, Nóra június 1-től várja a jelentkezőket.

Bátran mondhatom, minimális diéta tartásával már az ötödik alkalom után látszik a változás – mondta Nóra. – Abban is tudok segíteni vendégeimnek, hogy milyen ételt válasszanak, tudok javasolni, ajánlani termékeket.

Az sem hátrány, hogy nem kell egyedül edzenünk, ha valaki szeretné, páros edzésre is van mód. Én például rendszeresen a barátnőmmel járok: egyszer én edzek, ő kardiózik, majd fordítva.

A kÃ©pen a kÃ¶vetkezÅk lehetnek: egy vagy tÃ¶bb ember Ã©s Ã¡llÃ³ emberek — A strandszezon előtt öröm, ha ezt tapasztaljuk a nadrágunkon

Az edzőterem a város közepén van, ingyenes parkolás biztosított, és mivel minden felszerelést helyben kapsz meg, így edzőtáskára sincs szükség. Hajrá, próbáljátok ki!

Cím:

https://www.facebook.com/efithungary/videos/2121419977954534/?t=12

Elültették a „tananyagot” a Miskolci Egyetem egyik kiskertjében

Ezentúl nem kell a Miskoci Egyetem egész területét és a környező erdőket bejárniuk az Egészségügyi Kar hallgatóinak, ha gyógynövényekről tanulnak. A tananyag ugyanis helybe jött, igaz, egy kis segítséggel. Pászk Norbert, a kar egyik mestertanára ugyanis kitalálta, az intézmény előtti kiskertet érdemes lenne gyógy- és fűszernövényekkel beültetni. Ötletét támogatta Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja, így a közelmúltban megrendezett Stefánia konferenciához kapcsolódóan, egyetemi forrásból megvalósult a kert.

Norbert közel harminc féle gyógy- és fűszernövényt ültetett a campus egyik kiskertjébe. Megtalálhatjuk itt a babérlevelet, a tárkonyt, a kúszó rozmaringot, a rebarbarát, a lestyánt, a citromillatú kakukkfűvet, és még sorolhatánk. Míg mi bosszankodtunk a napokban hullott sok-sok eső miatt, Norbert örült, mert a csapadék kedvezett a növényeknek. Azt mondta egy-két hónap múlva meg lehet ejteni az első gyógynövény-gyűjtést. „Amint leszedtük a terméseket, leszárítjuk azokat, és télen kiváló lesz a tanórákra. A diákok megnézhetik, meg is kóstolhatják a szárított gyógyfüveket. Ezek a növények nem igényelnek különösebb gondoskodást: tavasszal, ősszel metszeni kell, évente háromszor betakarítani” – sorolta a mestertanár.

Norbertet kedvenc gyógynövényéről is kérdeztük, elárulta a körömvirág a favoritja. „Univerzális, szinte minden bajra jó, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, keringésjavító, de emésztésre is kiváló, sőt a daganatos betegségekre is javasolják. Szent Hildegárd természettudós halálvirágnak is nevezte, utalva arra, hogy még a halálból is visszahozza a beteget. Amellett, hogy gyógynövény, salátaként is fogyasztható, igaz, kicsit keserű, de egészséges. Fűszerek közül viszont a lestyán a kedvencem, amit Maggi fűnek is neveznek, mert sok ételízesítőnek ez az alapja. Vízhajtó hatású, vesetisztító, szívritmuszavarokra is kiváló, teaként is fogyasztható, igaz, ez a legtöbb fűszernövényre jellemző” – mondta a mestertanár.

„Hazánkban 400-féle gyógynövény van, ezek közül én – a külföldiekkel együtt – közel 300-félét ismerek. A baj, hogy az évszázadok alatt sokat felejtettünk, van olyan növény, amit nem ismerünk, nem tudjuk, mire jó. Vannak a megszokott, közismert gyógynövények, de ha egy újat szeretnénk bevezetni, ami lehet, sokkal jobb a másiknál, nehéz elfogadtatni” – vélekedett.

Hangsúlyozta azt is, szinte minden betegségre megvan a gyógyír – akár több is – a természetben. Éppen ezért mindenkinek ki kell tapasztalnia, számára melyik a megfelelő. „Azért bizalmatlanok az emberek a gyógynövénnyel való gyógyítással szemben, mert nem mindenkinél érezhető azonnal a hatás. Van, akinél 2–3 hét, de akad, akinek éveket is kell várnia a gyógyulásra. De az is baj, az egészségügyi szakemberek sem mindig ajánlják a betegnek” – tette hozzá.

Norbert állítja, a kar hallgatóit érdekli a természetgyógyászat, ők maguk is használják a gyógynövényeket, és kíváncsiak is ara, mi-mire való. Korábban, fitoterápia órán bejárták a campust, mert a gazos részeken is megterem számos gyógynövény, így helyben ismerkedtek ezekkel, de ma már a kar előtti kiskertig is elég menni, megteremnek ott is a legfontosabb „tananyagok”.

Az Avalon Ristorante serclit is visz a gourmet-knak

Kétcsillagos bécsi séf, a koreai, az orosz és az albán konyha fenegyerekei és a legjobb olasz pezsgő is bemutatkozik a május 16-19. között tartott OTP Bank Gourmet Fesztiválon – hagyományosan a Millenárison -, ahol kilencedszer találkoznak egymással az ország kiemelkedő séfjei, borászai, cukrászai és az igényes gasztronómiáért rajongók.

No, de minket borsodiakat nem is igazán a bécsi séf érdekel, sokkal inkább az, hogy az Avalon Ristorante most először vesz majd részt a rendezvényen. A miskolci éttermet ugyanis meghívták a fesztiválra, így az Avalon konyhájában már javában készülnek a hétvégi programra. Albók Gyula és Szepesi Gábor, a ristorante két séfje jó előre megálmodta, mivel kápráztatják el a fesztivál gourmet közönségét.

Persze egy ilyen nagyszabású bemutatkozáson nem csak úgy kitalálnak valamit – bár az Avalonban azzal sem szokott gond lenni -, hanem a szervezők jó előre megadták az idei fesztivál tematikáját. Az pedig nem más, mint a paprika, sercli és a sör. Ezen slágertémák köré kellett ételeket felépítenie a két séfnek, és elsőként a gasztrográfnak árulták el, mi kerül a tányérra.

Az Avalon standjának látogatói megkóstolhatnak egy igazi olasz street food kaját, az arancinit, ami nem más, mint rántott rizsgolyó. Ebben a paprikát és a serclit keressék a vendégek, hiszen a rizsbe paprika kerül majd, illetve sercliből készített panírban lesz megforgatva, zöldborsó pürével tálalva. Kétféle rizsgolyó lesz: az egyik vegetáriánus, sajttal töltve, a másik húsos.

A másik ételük egy Bagatto felvágott tál lesz, ahol a sör és a sercli kap szerepet. A barna sörből ugyanis malátás kenyér készül, ehhez hamisítatlan olasz felvágott, parmezán, olivabogyó jár majd. A Bagatto termékeit egyébként az Avalon Ristorante vendégei is megkóstolhatják. A sonka, szalámi San Daniele-ből érkezik Miskolctapolcára, egy olasz családi sonkamanufakturából.

A harmadik és negyedik fogás panzanella lesz, kétféle feltéttel lehet rendelni: garnélával és – hogy a helyi ízeknek is hírét vigyék – gesztelyi mangalicával.

A séfektől megtudtam azt is, a Gourmet Fesztivál szervezői minden évben egyre inkább törekednek a környezettudatosságra, éppen ezért a tányérok, evőeszközök is csak lebomló alapanyagból készülnek. S persze a sercli sem véletlen, hiszen fontos szempont: kenyeret nem dobunk ki. Az Avalonban nem is történhet ilyen, hiszen ott nem csak a fesztivál miatt készül panír a kenyérvégből, de egyébként is hasznosítják valamilyen módon a megmaradt pékárut.