Spárgával “átkötött” étlap a Vigadóban

Spárga és eper, ennek van most szezonja. Az eperrel könnyű bánni, kapásból beugranak a receptek, főleg a desszertek. De bevallom, spárgát még nem készítettem. Persze enni, már ettem, de valamiért a konyhámat elkerülte ez a zöldség. Miközben a séfek szerint ez egy jól és könnyen felhasználható alapanyag. Komáromi József, a Népkerti Vigadó és Söröző egyik séfje is ezt vallja, ezért most, amikor a spárgának szezonja … Spárgával “átkötött” étlap a Vigadóban részletei…

Egyszercsak azt vettem észre, a sérvem tünetei eltűntek – júniusban ingyenes próbaedzés az E-Fit-ben

Írásaimból nyilván már kiderült, szeretek főzni, de még inkább enni. Negyven fölött azonban ezt már nem lehet büntetlenül. Fiatalabb koromban nem hittem azoknak, akik azzal rémisztgettek, hogy a korral a kilók is felszaladnak, de ma már saját bőrömön tapasztalom, sajnos, igazuk volz. Éppen ezért keresnem kellett magamnak valami mozgásformát. Bevallom, a sportok közül – egészen tíz évvel ezelőttig – a sakkot preferáltam, de rá kellett … Egyszercsak azt vettem észre, a sérvem tünetei eltűntek – júniusban ingyenes próbaedzés az E-Fit-ben részletei…

Elültették a “tananyagot” a Miskolci Egyetem egyik kiskertjében

Ezentúl nem kell a Miskoci Egyetem egész területét és a környező erdőket bejárniuk az Egészségügyi Kar hallgatóinak, ha gyógynövényekről tanulnak. A tananyag ugyanis helybe jött, igaz, egy kis segítséggel. Pászk Norbert, a kar egyik mestertanára ugyanis kitalálta, az intézmény előtti kiskertet érdemes lenne gyógy- és fűszernövényekkel beültetni. Ötletét támogatta Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja, így a közelmúltban megrendezett Stefánia konferenciához kapcsolódóan, egyetemi forrásból megvalósult … Elültették a “tananyagot” a Miskolci Egyetem egyik kiskertjében részletei…

Az Avalon Ristorante serclit is visz a gourmet-knak

Kétcsillagos bécsi séf, a koreai, az orosz és az albán konyha fenegyerekei és a legjobb olasz pezsgő is bemutatkozik a május 16-19. között tartott OTP Bank Gourmet Fesztiválon – hagyományosan a Millenárison -, ahol kilencedszer találkoznak egymással az ország kiemelkedő séfjei, borászai, cukrászai és az igényes gasztronómiáért rajongók. No, de minket borsodiakat nem is igazán a bécsi séf érdekel, sokkal inkább az, hogy az Avalon … Az Avalon Ristorante serclit is visz a gourmet-knak részletei…

Mirjam örökre elhajózott – embercsempészetben utaztunk

Az életnél nagyobb forgatókönyvíró még nem született. Időnként sorsunk hihetetlen fordulatokban bővelkedik. Vannak titkaink, amelyeket legalább harminc évig, vagy még tovább őriznünk kell. Magunkban. Úgy, hogy még azt a legközelebbi szeretetteinkkel se oszthatjuk meg. Ez végül akár velünk együtt a sírba száll. A hetvenedik évembe lépve jutott eszembe, eljött az ideje a nagy visszaemlékezéseknek. Az Új életben a magyar zsidóság újságjában  tettem közé először, hogy … Mirjam örökre elhajózott – embercsempészetben utaztunk részletei…