Miskolci fiatalok forgatták Majka, Curtis és Király Viktor legújabb slágerét

Éppen csütörtök reggel érte el a hatmilliós megtekintést Majka, Curtis és Király Viktor legújabb videoklipje, a Füttyös a YouTube-on. Mindezt két hét alatt sikerült véghez vinni, ami országos rekordnak is számít. Nekünk, miskolciaknak pedig külön büszkeség, hogy a népszerű trió legújabb klipjét egy miskolci csapat, a Vision Studio forgatta. Nem ez az első alkalom, hogy a Majka és Curtis formáció velük dolgozott, de valamiért mégis ez szólt eddig a legnagyobbat a közös munkák közül. De ezt már a forgatás alatt is érezték, tudták, ez siker lesz.

– Két hétre utaztam ki Majkáékkal Amerikába, ebből az első hét a nyaralásról szólt – mesélte a 24 éves Elek Péter, aki a stúdió egyik alapító tagja. – Majd Los Angelesben és Las Vegasban forgattunk, Majka elmondta az ő koncepcióját, amit vegyítettem a saját elképzeléseimmel, majd közösen kitaláltuk a helyszíneket. Már a zenét meghallva tudtam, hogy ez siker lesz, amikor pedig felvettem Curtis jelenetét, akkor biztos voltam benne, a klip is jó lesz. Király Viktorral már itthon forgattunk, ott már Klement Bence is dolgozott a filmen. Direkt ez a kontraszt volt, hogy Majka, Curtis Amerikában, Viktor pedig itthon, a panelok közt énekel. A klipet szakaszonként raktam össze, kint vágóképeket is készítettem, és ahogy egyes részeket átküldtem Majkáéknak, mindent rendben találtak, már elsőre tetszett nekik a film.

A Vision Studio már évek óta dolgozik Majkával és Curtissal, első miskolci fellépésüket is ők rögzítették. Majd 2015-ben leforgatták a Test örexik című dalukhoz a videoklipet Szicíliában, később a Hatodik emelethez is ők készítették a filmet.

„A miskolci és a nyíregyházi egyetemi napok szervezésében vettem részt, mint rendezvényszervező, így ismerkedtem meg Majkával és Curtissel” – ezt már Kiss László Ádám ügyvezető mondta, aki megálmodta és meglátta a lehetőséget egy kreatív videostudio megalapításában. Az évek alatt több koncertfilmet, turnévideókat is készítettek a zenekarnak. „Valamiért mégis ez a mostani klip szólt nagyot, bár annyira még nem érezzük, hogy a stúdiónk is reflektorfénybe került volna. De az biztos, ez fantasztikus reklám a számunkra” – mondta Kiss László Ádám.

Elek Péter a stúdió megalapításáról is mesélt: „Hat évvel ezelőtt állt össze a csapat, de nevet csak három éve adtunk magunkak. 11 éves koromtól érdekel a filmkészítés. Általános iskolában fényképezőgéppel forgattam egy 20 perces kisfilmet, ami a napomat mutatta be. Ez valahogy eljutott az osztályfőnökömhöz is, és annyira tetszett neki, hogy hetedikben felkértek, tartsak média szakkört az iskolában. Később a Zrínyi Ilona Gimnáziumba mentem, majd a Miskolci Egyetemre gazdász szakra. Fél év után azonban ott hagytam az egyetemet, mert rájöttem, a filmezés az én utam. Hat évvel ezelőtt pedig találkoztam Széll Tamással és Kiss László Ádámmal, és eldöntöttük, létrehozzuk a stúdiót. Így kezdődött…”

– A rendezvényszervezés kapcsán kerültem kapcsolatba a filmkészítéssel – folytatta Kiss László Ádám. – Akkoriban jött divatba a social mediaban, hogy videóval promózzák a programokat, de itthon ezt még nem alkalmazták, én viszont kipróbáltam. Abban az időben még kevés kreatív stúdió volt Miskolcon, nekünk azonban megvolt a technikai hátterünk, Péternek pedig a tehetsége, így elkezdtünk együtt dolgozni.

Azóta már hétre nőtt a stúdió tagjainak a száma: Rási Richárd, Klement Bence, Lengyel Adrián és Kiss-Bíró Csilla is velük dolgozik. Sőt, régi helyüket már kinőtte a csapat, így éppen a napokban költöznek új irodába. Ha a média nem is kapta fel még őket, de a multik sorra keresik meg a kreatív, miskolci fiatalokat. Legutóbb is egy világszabadalomról készítettek reklámfilmet, de esküvőkön is forgatnak. „Szép csendben elvagyunk, dolgozunk, forgatunk. Büszkék vagyunk a Majkával, Curtissel közös munkánkra, a hatmilliós megtekintésre, jó reklám ez a számunkra” – fogalmazott Kiss László Ádám ügyvezető.

 

Comments

comments