Almavariációk 4.0: kosarat kapott az almadzsem

Be kell vallanom, ez a prototípus sikerült a legjobban, ez a fejlesztésem aratta a legnagyobb sikert. De azt is be kell vallanom, ez nem az én fejlesztésem, ráadásul nem is fejlesztés, bár az íze alapján nagy találmány. S mint minden nagy találmánynál, itt is fontos szerepe volt az almának. Annak a zöldnek, ami a kertben termett. Ennél többet már nem szeretnék dicsekedni a saját terméssel, de jóleső érzés abból alkotni.

Akkor pedig jöjjön maga az alkotás: az almás kosárka. Igen, ezt a nevet kapta a társaságban, bár elsőként almás batyunak neveztem el, de rám szóltak, akkor a tetején össze kellett volna csomózni. Ez nem történt meg, így jogos, ez “csak” kosárka. De abból a legfinomabb.

Nagy sütőtudomány nem kell ahhoz, hogy elkészítsük. Persze ez ebben a formában nem igaz, mert a barátnőmnek az alapoknál kellett kezdeni a receptet, egészen pontosan azzal, hogyan érem el, hogy ne ragadjon a tészta a formába. A trükköm egyszerű, és aki tudja, attól elnézést kérek, de a barátnőm kedvéért leírom: az alufóliából tépek egy darabot, azzal megfogok egy darab vajat, és kivajazom a formákat. Így a kezem nem lesz vajas, a forma viszont igen. Bocs a részletességért, de higgyétek el, van, akinek így kell elmagyarázni a sütést. Ezzel nincs baj, nekem például az atomfizika kínai.

De hogy bebizonyítsam, hogy ez az almás kosárka valóban nem nagy varázslat, elárulom, bolti vajas tésztából készült. Ezt kinyújtottam, majd bögrével formára szagattam, és ezekkel egyenként kibéleltem egy muffin-formát. Eligazgattam, és megtöltöttem az anyukám által főzött alma dzsemmel. (Összevágta az almákat, cukorral, fahéjjal, mézzel, pici vízzel és pici citromlével felforralta. Hagyta, hogy szétfőjjön a gyümölcs, de hagyott benne egész darabokat is.) A tetejére pedig – díszítésképpen- egy szem diót raktam. Igen, tudom, megállíthatatlanul itt az ősz…

Itt már a kész kosárkák láthatók, minden féle szögből.

A sütőből kivéve porcukorral szórtam meg az illatos süteményt. Ez egyrészt még szebbé teszi, másrészt meg ne spóroljunk a kalóriával.

 

Egy biztos, ezt az almás kosárkát nem utoljára sütöttem, már csak azért sem, mert a közönségem visszatapsolta 🙂