Szántó Rita – Oldal 9

A Vodafone idén is 400 gyermeket lepett meg Mikuláskor

Micimackó, Malacka, Füles, Nyuszi és Tigris várták együtt a Mikulást a Miskolci Nemzeti Színházban csütörtökön. Énekeltek, táncoltak, de a Jégtündéren, a hópelyheken, Holle Anyón és a hóemberen kívül mást nem sikerült elérniük. Egészen addig, amíg a közönség, csaknem négyszáz gyerek nem segített nekik. A Mikulás hívószava ugyanis a közös ének volt, amitől csak úgy zengett a közel kétszáz éves színházterem. Olyannyira, hogy kisvártatva megérkezett a Nagyszakállú is, táncoló rénszarvasai vontatta szánján. A gyerekek izgatottan találgatták, vajon az igazi Mikulás érkezett-e hozzájuk, de gyorsan megegyeztek abban, hogy a színpadon csakis az igazi, az egyetlen lehet. A kiosztott ajándékcsomagok pedig csak megerősítették ebben a hitükben a közönséget.

Azt bátran állíthatjuk, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban minden évben december 6-án van jelen a legboldogabb közönség. Ekkor tartja ugyanis a Vodafone Magyarország Alapítvány és a színház a közös Mikulás ünnepségét, amelyen az ország minden tájáról több száz rászoruló gyerek vesz részt. Idén sem volt ez másképp: közel 400 örömtől ragyogó arc sorakozott a nézőtéren az ünnepi színházi előadáson, hogy aztán a várva várt ajándékozáson tetőzzön a hangulat.

Miskolc a Vodafone második otthonaként ismert, itt van ugyanis a szolgáltató Regionális Ügyfélszolgálati Központja, amelynek 600 munkatársa minden évben lelkesen veti bele magát a már hagyománnyá érő, Miskolci Nemzeti Színházzal közös Mikulás ünnepély előkészületeibe. A Vodafone társadalmi szerepvállalása azonban ennél jóval bővebb több tevékenységet foglal magába itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Az elkötelezett önkéntes csapat rendszeres munkája mellett a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjával is igyekszik segíteni a régió fejlődését: a Bükkaranyosi Általános Iskola és a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola diákjai is részt vesznek a programban, melynek célja azon fiatalok digitális tudásának fejlesztése, akik önerőből nehezen jutnak hozzá digitális eszközökhöz. A civil életben való jártasság mellett a kulturális életet, a fiatal művészek képzését is fontosnak tartja a Vodafone. Ezért idén is megújították a Miskolci Nemzeti Színházzal 2014-ben kötött támogatói szerződést, melynek keretein belül a szolgáltató 5 millió forinttal támogatta a színházat, és átadták a Vodafone Művész Ösztöndíjakat is hat tehetséges fiatal művésznek. A jövő generációjának támogatása rendkívül fontos a Vodafone-nak – a Mikulás idei miskolci látogatásával is nekik szerzett örömet.

Az idei zenés-táncos előadást Seres Ildikó rendezte, a közönség soraiban pedig a Miskolci Gyermekváros lakói, a Berentei Tündérkert Óvoda Alacskai Kastélykerti Tagóvodájának ovisai, az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény és a Vodafone Digitális Iskola Programban résztvevő Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola tanulói mellett Miskolc város nagycsaládjainak gyermekei foglaltak helyet. Az előadást követően a Mikulás ajándékozta meg a kicsiket, akik felejthetetlen élményekkel térhettek haza.

Felelős vállalatként a Vodafone Magyarország társadalmi felelősségvállalási tevékenysége igen széleskörű és lokálisan is sok területre kiterjed. Mivel Miskolc a vállalat második otthonának számít, ez a régió mindig is kiemelt szerepet töltött be ebben. A regionális Ügyfélszolgálati Központ minden lehetséges eszközzel, nagy erőbedobással segíti a város gazdasági és kulturális fejlődését; a Mikulás ünnepség sem valósulhatott volna meg az önkéntes dolgozók és a Miskolci Nemzeti Színház művészei nélkül.

Alacskáról tíz nagycsoportos érkezett a csütörtöki ünnepségre, többen már nem először jártak a Vodafone Mikulás partiján. Hédi, Levente és Ancsa boldogan mesélték, hogy reggel az óvodában, délelőtt pedig a színházban is találkozhattak a Nagyszakállúval. Oroszné Zsóka, a tagóvoda vezetője gyorsan hozzátette, azért, mert a jó gyerekekhez többször is megy a Mikulás.

Az alacskai jó gyerekek pedig boldogan mutatták a Mikulás-csomagjukat, amiben színes ceruza, sok-sok csokoládé és természetesen csoki Mikulás lapult. De csillogó szemmel meséltek az előadásról is, a lányoknak a táncoló hópelyhek voltak a kedvenceik, míg a fiúkat a mókás rénszarvasok szórakoztatták leginkább.

Bárka: a vietnámi PHO levestől a prémium hamburgerig

Mindig is megszállottan kerestem az új ízeket, új recepteket. Gasztrobloggerként pedig imádom felkutatni azokat a helyeket, éttermeket, ahol a séfek valami újdonsággal tudnak meglepni. Szerencsére már egyre több olyan vendéglátóhely van Miskolcon is, ahol el tudnak vonatkoztatni a különböző töltelékekkel göngyölt rántott húsoktól és rizibizi köretektől – bár azok is jólesnek néha -, és mernek valami újban, különlegesben gondolkodni. És ha ez még valamiféle megszállottsággal, elhivatottsággal is párosul, ott biztos, hogy csak valami jó sülhet-, főhet ki. Erre kiváló bizonyíték a Bárka étterem, ahova a napokban sikerült betévednem. Nem is értem, miért csak most, hiszen lassan már egy éve, hogy megnyitott a hely. De jobb később, mint soha alapon, végre kipróbáltam.

Miskolcon a Petőfi tér 1. szám alatti épület belső udvarából nyílik az étterem. Családias, kellemes környezet fogadja a betérőt: a belső tér hangulatában megmagyarázhatatlanul keveredik az új és a régi, a jelen és a múlt. Az éttermi rész apró, kazettás ablakai, a 180 éves fapadló egy letűnt kor hangulatát idézik, míg a kínálat – amellett, hogy más földrészekre repít – a modern, fúziós konyhát teszi a vendég elé. (Itt jegyezném meg, amikor ott jártam, éppen esett a hó, és igazán különleges hangulata volt, ahogy az apró ablakokon át néztem a szállingózó hópelyheket, s közben a csípős, melegséget árasztó thai ízeket kóstolhattam.) Bevallom, lenyűgözött a hely és a konyhája is, olyannyira, hogy kíváncsi lettem, ki, kik és hogyan találták ki, álmodták meg a Bárkát. Nem csalódtam, kiderült, a tulajdonosok – Barta Krisztina és Barta Levente – a thai és japán konyha megszállotjai, és a hely megnyitását nem elsősorban a pénzkereset, hanem egy álom valóraváltása indokolta.

– Kezdetben a japán konyhával, sushival indultunk, emellett pedig voltak thai tésztáink és a’la carte menünk – kezdte Barta Levente. – Ez utóbbi mindig a vendégek igénye szerint változott. Majd rá kellett jönnünk, Miskolcon annyira nincs kultúrája a sushifogyasztásnak, így bővítettük a kínálatunkat más távolkeleti ízekkel és halételekkel. Egyébként is az álmom az volt, hogy egy kiváló seefood éttermet hozzak létre. A közel egy év alatt azonban – január 26-án nyitottunk – rájöttem, hogy halat sem sokan esznek ebben a régióban, így nyáron a prémium hamburgerek is felkerültek az étlapra (Angus marha, Lazac, Mangalica és Füstölt mozzarella). Ahogy a keleti tésztáinkhoz, úgy a kiváló alapanyagból készült húspogácsáinkhoz is lehet szabadon választani feltéteket, köreteket. Persze mi kínálunk egy kipróbált ízvilágot és a vendég sem bánja meg, ha ezt választja, de saját maga is összeválogathatja, mit szeretne enni.

Levente és felesége évek óta készültek az étteremnyitásra, néztek a főutcán is helyiséget, de végül a Petőfi téren lévő épület mellett döntöttek. „Anyagmérnök a végzettségem, de mindig is szakács szerettem volna lenni. A szüleim azonban azt mondták, szükség van a diplomára fiam. Megszereztem, dolgoztam az építőiparban, de a főzés szeretete erősebb volt. Az étlapon szereplő ételek receptjeit saját magunk fejlesztettük ki. Vannak persze alap receptek, például vietnámiak, de picit európaivá tettük ezeket is, „kinyitottuk” a helyi ízek felé” – mesélte Levente. Hangsúlyozta azt is, az alapanyagok nagyrésze is a Távol-Keletről érkezik, a sushit helyben készítik, és a tengeri halak minőségére is kínosan ügyelnek. Ezért nem is csoda, hogy olyan visszajelzéseket kapnak, mint az alábbi: „Sok helyen ettem már lazacot, de mind közül ez volt a TOP!” Levente el is árulta, ennek az oka, hogy ők nem bőrös, darabolt lazacot, hanem egész halat vásárolnak, amelynek egy része a sushiba, másik része pedig a grillre kerül.A hal és tengeri ételek mellett tehát a vendégek kóstolhatnak még kacsát – különböző öntetekkel pirítva – sertésszüzet és salátákat is.

Roston lazacszelet, fokhagymás olajjal, grill zöldséggel

Beszélgetésünk során kiderült az is, Levente korábban ki nem állhatta a sushit, egészen addig, amíg egy buli után, másnaposan rá nem beszélték, hogy kóstolja meg. „Egy thai leves mellé rendeltünk sushit, amihez szójaszószt hoztak, és abba mártogatva fenomenális íze volt, rájöttem, azzal együtt adja ki az igazi ízhatást. Azóta megszállottja vagyok, most pedig már a saját éttermem egyik főkínálata is ez” – tudtuk meg.

Kwack névre hallgató, sült kacsamelles, normál maki tekercs

S mint minden étterem, a Bárka is készül a karácsonyra, igaz, nem a megszokott, hazai ételekkel. „Péntektől kapható nálunk egy amerikai halleves, ami kicsit hasonlít a mi korhely halászlevünkre, azonban lazacból vagy tengeri herkentyűkből készítjük – ez opcionális lesz – tejszínnel, friss chilivel. Érdemes lesz megkóstolni, és rendelést is felveszünk, ha valaki szenteste ezt szeretné feltálalni az ünnepi asztalra. Ezen túl pedig egy haltálat is kínálunk majd decemberben, amin a lazac mellett kardhal és vörös tonhal is lesz. Ezt itt helyben, ízletes szószokkal, köretekkel ajánljuk a vendégeknek” – sorolta Levente.

https://www.facebook.com/barkamiskolc

A legboldogabb ember Szikszón szervez nemzetközi tortadesign versenyt

Talán ma én vagyok a legboldogabb ember! – adta hírül Facebook-oldalán Sebők Erzsébet (Böbe) szombaton, amikor is bejelentkezett a Birmingham-i tortadekoráló versenyről, amely a világ legnagyobb ilyen rendezvénye. Böbe ugyanis negyedik helyezést elismerő oklevelet kapott, ami azért is nagy szó, mert életében először vett részt ezen a megmérettetésen, és második alkalommal készített csokoládéból szobrot. Az angliai versenyre nem ezeket szántam, de sajnos szállítási nehezségek adódtak, ezért ezt a két figurát tudtam benevezni – árulta el a miskolci cukrász. Kiemelte azt is, csokoládéval dolgozni nem könnyű, nagyon nem….!

Korábban beszámoltam róla, hogy Böbe mert nagyot álmodni, két éve szeretett volna kijutni egy külföldi versenyre, és ez most megadatott neki. Igaz, szerinte ehhez kellett egy jó tündér is, aki Sylvia Elba, az első magyar Cake Internacional zsűritagja és junior nagykövete személyében érkezett meg. A verseny pedig nem volt más, mint a Birminghamben minden évben megrendezett, a világ legnagyobb tortadekoráló versenyének számító rendezvény. Itt profik, amatőrök, gyerekek kicsik és nagyok mérettetnek meg, és ezen közel kétezer versenyző vett részt az idén is.

Böbe Miskolcon készítette el két csoki alkotását: egy férfi figurát kutyával, illetve egy rőfös nőt. „Először fénykép alapján dolgoztam, a királyi családot akartam megformálni, de rájöttem, nekem a másolás nem megy. Csak saját ötlet alapjn tudok dolgozni. Itthon csaknem egy hónapig dolgoztam a versenyműveken, volt, hogy nem aludtam három napig, de ma már azt mondom, megérte. Elismerést is kaptam, valamint tapasztalatot is szereztem, milyen egy nemzetközi verseny, hogyan dolgoznak és milyen alapanyagokkal a profik” – mesélte.

Böbe egy óriási bejelentést is tett, amikor Sylvia Elbával közösen élőben jelentkezett be az angliai versenyről vasárnap. Igazi örömhírről számoltak be, március 16-ára nemzetközi tortadesign versenyt rendeznek, amely az első ilyen hazai rendezvény lesz. A versenynek megyei kötődése is van, hiszen Szikszó városa fogadja majd a nemzetközi versenyzőket.

Füzzesséri József, Szikszó polgármestere azonnal rábólintott az ötletünkre, és biztosítja a helyszínt a számunkra – mesélte Böbe. – Egy ilyen verseny azért fontos, mert a hazai versenyzők többsége, nem tud kiutazni külföldi versenyekre, de helyben tudnak nevezni egy ilyen megmérettetésre. A lelkesedésünk óriási, már a szervezés nagyrészén túl vagyunk, igazából már „csak” az anyagiak hiányoznak.

Böbe és Sylvia azt ígérik, színvonalas, látványos programok várják a torták, csokoládék szerelmeseit jövő év márciusában Szikszón.

https://www.facebook.com/sylvia.elba/videos/10218310309289541/?t=3

Mi már két hajléktalant is „eltűntettünk” az utcáról

Bevallom, családom már két hajléktalant is „eltűntetett” az utcáról. Ráadásul megelőztük az október 15-én életbe lépő törvényt, amely a hajléktalanok közterületen való tartózkodását szabályozza, leginkább bünteti. Mi ennél sokkal humánusabb módszert alkalmaztunk, amikor először Lajost – Isten nyugosztalja -, majd Ferikét befogadtuk. Hogy miért tettük? Egyszerűen így alakult.

Évtizedekkel ezelőtt Lajos az utcánk állandó lakója volt. A közelben volt ugyan egy kis lakása, de valamiért a Derkovits utca volt neki az otthon, itt szeretett sétálni, dolgozgatni a kertekben, üldögélni a kerítések párkányán, leginkább a miénken. Mindenhol kapott egy jószót, ételt, meg némi aprót a munkájáért, vagy csak úgy. Lajost ismerősként üdvözölte mindenki, és még azt is elnézték neki, ha időnként a pohár fenekére nézett. Inkább volt az üveg, mint pohár…Ilyenkor mesélt, szomorú mesét. A gyerekéről, feleségéről, arról, hogyan haltak meg mindketten, ő hogyan ápolta őket, és tartotta a lelket magában is, amíg tudta. Később már nem tudta. Elkezdett inni, csúszott lefelé, egészen egy, a Derkovits utca közelében lévő kisházig, ami egy putri szélén állt. Később ez is leégett, Lajos kapott szükséglakást, valahol a Centrum környékén, de ezt nem szerette, inkább az utcánkban aludt.

Megsajnáltuk. Amikor jöttek a mínuszok, Lajost beköltöztettük a ház meleg pincéjébe (vagy sufni, nem is tudom, hogyan nevezzem). Fentről kapta a meleget, tőlünk paplant, párnát, ételt, italt, meleg ruhát. Azt hiszem, boldog volt. Az élet pedig úgy hozta, Lajos nem csak télre, de tavaszra, nyárra, őszre is maradt, több mint öt éven keresztül.

Nem volt könnyű együtt élni vele, lehet, neki sem velünk, de erről nem beszéltünk. Amellett, hogy szorgosan dolgozott a kertben, házkörül, besegített a szomszédoknál is. Rossz szokásától, az ivástól nem tudott szabadulni. Volt, hogy az utca közepén feküdt részegen, az utolsó pillanatban vettem észre, alig tudtam megállni az autóval. Nagy nehezen beültettem az anyósülésre, hazahoztam, és másnap mintha mi sem történt volna…Lajos nem mondott köszönetet, nem is vártuk el tőle. Nem azért fogadtuk be, hogy hálás legyen, hanem azért, hogy ne fázzon, ne éhezzen.

Na ő nem is volt hálás, ha mérges volt ránk, akkor üvöltve szidott minket végig az utca teljes hosszán. Ebből gondolom, velünk sem lehetett egyszerű az élete, de legalább jó helyen volt. Nem bántuk, ha veszekedett, ivott, olyan családtagféle volt, akire az adott pillanatban haragszunk ugyan, de gyorsan megbocsátunk neki.

Hogy Lajos hogyan és mikor tűnt el, nem emlékszem. Úgy tudom, átköltözött a Centrum közeli lakásába. Pár év múlva hallottam, meghalt. Akkor könny szökött a szemembe, megsírattam…Tudtam, neki jobb így, végleg elköltözött az utcáról.

Néhány évvel ezelőtt újabb lakótársunk lett, Ferike. Az utcán pénzt kért, mi meg mondtuk neki, jöjjön a kertbe dolgozni, és kap. Jött, kapott és egy év múlva beköltözött Lajos régi helyére. Akkor még nem volt összkomfortos a sufni, de mára áram is van, hogy télen tudjon fűteni, éjjel tudjon olvasni, na meg telefont tölteni Ferike.

Neki is megvan a története. Hallottam már tőle is, a gyermekvárosi nevelőjétől is, ismerősöktől is. Mindig mást. Nem érdekel. Egy biztos, nem jó dolgában él az utcán, az ítélkezés pedig nem az én dolgom…

Jelenleg vele élünk egy házban, és ahol jut kettőnek, ott jut még egynek is. Tudom, ez közhely, de mi mindig úgy alakítjuk, hogy tény legyen.

Szóval az utcáról mi si „eltakarítottunk” két hajléktalant. Humánusan, megoldást keresve, találva. Lehetőséget adva. Megérte? Nem kérdés. Csak így éri meg.

A jövő szakácsait, cukrászait toborozták Miskolcon

Mi volt Mátyás király kedvenc étele, amit burgonyával szeretett enni? Hús, vagy valami halféle? A kérdést hallva eszünkbe jutnak a reneszánsz kori lakomák, a gazdagon megrakott királyi asztalok. Egy valami azonban nem jut eszünkbe, hogy a kérdés ravasz, fogós, hiszen igazságosként emlegetett királyunk 1490-ben halt meg, Amerikát pedig 1492-ben fedezték fel. Na, de mi itt az összefüggés? Csupán annyi, hogy a burgonya a tengerentúlról érkezett hozzánk, azaz Mátyás király még nem ismerhette ezt a zöldségfélét.

A fenti kérdést Bajusz Gergely, az Avalon Ristorante gasztronómiai igazgatója tette fel a Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadikos diákjainak. A történet elnyerte a fiatalok tetszését, de az igazi cél az volt, hogy a vendéglátó szakma iránt keltse fel az érdeklődést. Éppen ezért szervezte a rendkívüli tanórát a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) megyei szervezete. A Kazinczy iskola a roadshow első állomása volt, a későbbiekben más általános iskolákba is ellátogatnak, hogy segítsenek a pályaválasztás előtt álló fiataloknak dönteni.

Az első órán Bajusz Gergely mellett Zsufosné Pálfi Edina, az MNGSZ megyei ügyvezetője, Antal Gábor, a szövetség megyei elnöke, Hegedűs István, a Végállomás Bistorante séfje és dr. Lenkeiné Sebők Erzsébet, mint amatőr cukrász vettek részt.

Antal Gábor arról mesélt a diákoknak, hogy 1996-ban végzett a Szentpáliban, és életében volt egy kitérő is, amikor nem szakácsként, hanem autókereskedőként dolgozott. Többen kérdezték tőle, miért tért vissza a vendéglátásba, de egyszerű a válasza, szereti a szakmáját. „Érdekes emberekkel találkozom, olyan versenyekre jutottunk ki, ahol még nem is járt magyar csapat. Arról nem beszélve, hogy sok ismert, híres embernek főzhettem már” – sorolta az elnök.

Mint fogalmazott: a vendéglátás gyönyörű szakma, igazi művészet.

– Rögös volt az út, mire eljutottam oda, ahol most vagyok – kezdte Hegedűs István. – Rengeteg munkát kellett fektetnem a szakmámba, de mindez idővel megtérül. Összetett, komplex feladat a vendéglátás. A vendég csak az elé rakott tányért látja, de azt nem, e mögött mennyi munka, tanulás, együtt dolgozás van.

„14-15 évesen nehéz eldönteni, hogy az ember mi szeretne lenni, nekem se ment elsőre – ezt Bajusz Gergely mondta a diákoknak. – Helyettem is a szüleim döntöttek, először rendőr szakközépbe mentem, édesapám példáját követve. De a sors hamar megmutatta, nekem mi az utam. Édesanyámnak ugyanis étterme, kávézója volt Olaszországba, kimentem hozzá, és ott kezdtem el megtanulni a szakmát. Ma már száz ember munkáját felügyelem, főleg szakácsokét, felszolgálókét. Azt gondolom, aki ügyesen végzi a munkáját a vendéglátásban, az meg tud élni belőle. Nagyon ajánlom ezt a hivatást a fiataloknak.”

Bajusz Gergely azt is hangsúlyozta, egy jó pincér nem csupán kiszolgáló személyzet, hanem felszolgáló, aki ismeri a törzsvendégek szokásait, aki tud beszélgetni, tud ajánlani, megtalálja a hangot a vendéggel. Nem csupán bután felírja a rendelést, amit diktálnak neki – tette hozzá.

Sebők Erzsébetet már többször bemutattam, legutóbb akkor, amikor kiderült, indul egy angol cukrászversenyen. Böbe a cukrászmesterség szépségeiről beszélt a gyerekeknek, elmondva, ő 62 éves volt, amikor megismerkedett a szakmával. „Ez egy csodálatos szakma, ha még egyszer kezdhetném, biztos ezt választanám” – hangsúlyozta. Elmondta, az elmúlt hat évben számos tanfolyamon, kurzuson részt vett, hogy fejlessze magát, és versenyről még nem jött el díj nélkül. „Vallom, tudás nélkül nem lehet semmit alkotni. Boldog vagyok, nem hiába áldoztam a cukrászat megismerésére sok energiát, időt és pénzt. Azt gondolom, ha az ember választ magának egy szakmát, azt szeretni, tisztelni kell, és soha nem szégyen tanulni, kérdezni” – fogalmazott.