Címke: kiemelt

Egy padlizsán nem is végezhette volna szebb és jobb helyen

Valami gyorsan elkészíthető, könnyű ebédre vágytam ma. Valami olyanra, ami szinte magától elkészül. Ráadásul eljött az ideje annak is, hogy a napokban ajándékba kapott cserépedényemet kirpóbáljam. A hűtőben felfedeztem egy magányos padlizsánt, ami már romlásra volt ítélve, de a 24-ik órában megmentettem, így finom ebédként végezte.

Felkarikáztam a padlizsánt, egyenesen a cserépedénybe (annyira szép, hogy először sajnáltam befogni sütéshez). A gyümölcsdaraboknak (igen,  padlizsán gyümölcs) chilli olajból, szójaszószból, pici sóból, borsból és tahiniből finom pakolást készítettem. Hagytam, körülbelül 10 percig, hogy a padlizsánt átjárják az ízek, majd beraktam a tálat a sütőbe. Bevallom, türelmetlen voltam, de most nem elsősorban a padlizsán miatt, inkább a tálat akartam tesztelni. Percenként kapcsolgattam a sütőben lévő villanyt, hogy lássam, ahogy a szaft a hőtől elkezd pötyögni, a tahini szép lassan ráolvad a padlizsándarabokra, és az egész étel egy kellemes, pirult, szaftos álagot kap.

Közben persze előkészítettem a teljes kirölésű lisztből készített tortillát, vágtam a friss zöldségekből (néhány szem sárga paradicsom, uborka, hónapos retek) és készítettem egy öntetet is. Telfölt összekevertem ajvárral, ezt kentem alapnak a tortillába. Miután a padlizsán szeletek megsültek, kivettem a tálat a sütőből, az ételt megszórtam friss petrezselyemmel, és pár percig hagytam hűlni. Majd a sült gyümölcsöt az ajváros szószra fektettem, összetekertem a tortillát és kezdődhetett az élvezet…

Közben pedig néztem az ajándék tálamat, amiről most már tudom, nem csak szép, de hasznos is. Egészen különleges ízt kapott benne az étel, ráadásul tényleg pillanatok alatt elkészült a sült finomság. Ez nem a reklám helye, csak a barátságé, ezért mindenkinek ajánlom, hogy nézzen be a happybag.hu oldalra, ha ilyen tálat, vagy egyéb különleges konyhai eszközt szeretne. Én eldöntöttem, szép sorban tesztelgetem a többi kütyüt is, amit háziasszonyoknak ajánlanak.

Szóval: happybag.hu

Vasárnapi piknik a Népkertben: húsleves „csavarral”, csillagánizzsal

Hogy nálunk mi lesz a vasárnapi ebéd? Úgy tűnik, nem valami hétköznapi, bár a vasárnapi húsleves nem marad el. Igaz, az sem hagyományos , hanem vietnámi formában kerül az asztalra, ráadásul nem is az asztalra kerül. Most vasárnap ugyanis a Népkertben fogyasztjuk el az ebédet, hiszen először rendezik meg a Miskolci Pikniket, ahol a város éttermei, cukrászdája és számos borászat is bemutatkozik. A programot a Miskolci Gasztro Klaszter rendezi, amit az encsi Anyukám mondta étterem és a miskolci Pizza, Kávé, Világbéke egyik tulajdonosának, Dudás Szabolcsnak az ötlete alapján hívtak életre. A klaszterhez csatlakozott A Leves Gasztroműhely, a Végállomás Bistro és Restaurant, a Vigadó, a Desszertem Cukrászműhely, a Drót Bisztró és a lillafüredi Tókert étterem. A vasárnapi pikniken azonban az ételek mellett italok is várják a vendégeket: Sándor Zsolt organikus pincészete és a Barkland borászat gondoskodik a finom italokról.

De visszatérve, mit is fogyaszthatunk vasárnap. A Leves Gasztrműhely hozza a húslevest, persze egy kis „csavarral”: vietnámi pho levest készítenek az alkalomra. A kacsahús mellett csillagánizs, fahéj is ízesíti majd a különleges tésztával jól megrakott levest. De nyárra gondolva – bár nem tudni, az idő milyen lesz hétvégén -, egy hideg levessel is megkínálják a látogatókat: katalán gaspacho készül a gasztroműhely „előadásában”.

A Drót Bisztró séfje barbecues csirkét süt, amit tortilla tekercsben tálalnak. A Pizza, Kávé, Világbéke természetesen pizzával érkezik: utazó kemencéjükben igazi nápolyi margharita pizzát sütnek majd, amit érlelt sonkával is lehet kérni. A Végállomás standjánál ragacsos malacoldalast kínálnak, kovászolt zöldbabbal. A Tókert séfje egy magyar klasszikust „hangol át”: bográcsos lecsóval, rostlapon sült szűzérmével és krumplilángossal várják a vendégeket. A desszertet a Desszertem készíti: meggyes-cseresznyés pitét, laktóz- és gluténérzékenyeknek pedig passio gyümölcskrémet.

A csütörtöki sajtótájékoztatón ízelítőt is kaphattunk a finomságokból, meg a piknikhangulatból. Kipróbálhattuk a szalmabálákat, amik ülőalkalmatosságként szolgálnak majd, de aki akar, az akár egy pokrócra is leheveredhet a város parkjában. Kellemes hétvégi programnak ígérkezik a piknik, már csak a jó időt kellene elhívni díszvendégnek.

Elkísérsz a piacra holnap?

Elég üres a zöldséges láda, ideje megtölteni. Így holnap piacozás. Szeretem a Búza téri piac hangulatát, szeretek válogatni az áruk közt. Ebben nagyimra hasonlítok, aki a legnagyobb nyári kánikulában is naponta többször kiment a piacra. Először csak feltérképezte a kínálatot, utána már célirányosan ment a portékák felé. Holnap én is így teszek, igaz én csak egyszer tervezem a piaci túrát.

Ilyenkor már előre élvezem, micsoda gyönyörűségek kerülnek majd a kosaramba. Eltervezem, mibe pakolom a zöldséget, gyümölcsöt. Ez azért fontos, hogy a vitaminbevitel biztosítva legyen a családnál. Mert a gusztán tálalt, tárolt zöldség-gyümölcs igenis hívogató. Igaz, ezt még a fiamnak nem mondta senki, ezért ő paradicsomon, paprikán és uborkán kívül nem hajlandó más vitamint bevinni a szervezetébe. Én azért nem adom fel, folyamatosan próbálkozom. Hátha…

Megvan a zsákmány 🙂

De van egy ajánlatom, ha valaki szeretne hozzám csatlakozni a holnapi piaci járatomnál, az ne késlekedjen. Írjon, és megbeszéljük az időpontot. Akár még receptet is cserélünk.

A borsó és a penne találkozása a karfiollal

Van, amikor gyorsan kell összedobni az ebédet, abból, ami éppen a hűtőben van. Mivel a család válogat, ezért néha magamnak külön főzök. Na persze nem mindig van ehhez kedvem, de a nyár olyan sok finomságot tartogat, hogy nem szívesen maradnék le ezekről. Ilyen a borsó, abból is a borsóleves, azon belül is anyukám borsólevese. Kizárólag dundi nokedlikkel. Na jó, ehhez most késő van…

Nálam most éppen pörköltben született újjá a zöld bogyó. Nem egyedül, kapott társat is, egy kis karfiolt. Nokedlit szaggatni most nem volt kedvem, így pennét főztem ki hozzá. Ez azért is jó, mert a finnyás családtagok sajtszósszal is megehetik. De borsópörkölttel finomabb.

Főzzünk borsót, frisset, piacit, amíg lehet. Ne legyünk lusták bontogatni, beszélgetés, tévézés közben pikk-pakk megvan.

Borsóra fel!

 

Nem akarok vezényszóra szaporodni!

Még akkor sem akarnék, ha éppen lenne kivel. Ennyi jutott eszembe, amikor megnéztem Budaházy Edda videóját, amiben arra buzdít minden magyart, hozzon világra még egy magyart. Sőt, el is ment a kedvem a szaporodástól. Igaz, ez a gyereknemzésre biztató kisfilm valójában nem is nekem szólt. Én ugyanis már régen nem számítok magyarnak ebben a rendszerben. Ráadásul a kutyám nem is a kanapén alszik, nálam sokkal rosszabb a helyzet, az ágyamban hajtja álomra a fejét. Az ágyamban, ott, ahol a szaporítópáromnak kellene aludni, és bőszen azon kellene dolgoznunk, hogy végre megfoganjon egy magyar magzat. De hát ez – na nem a kutyám miatt -, de nem fog összejönni.

Ezelőtt 20 évvel összejött. Igaz, akkor sem azért szültem, mert vizionáltam magam előtt a nemzethalált. Nem is azért, hogy fiút adjak a hazának. Egyszerűen – és most meg lehet kövezni – csak akartam gyereket. Vágytam egy kisbabára, feltámadtak bennem az anyai ösztönök. Szerencsés voltam, mert sikerült szaporodnom. Igen, így fogalmazok, mert Edda szerint ez szaporulat volt. Én nem így éltem meg, de hol jövök én ahhoz, hogy ilyen fennkölt dolgok megérintsenek.

Szóval megszületett a fiam, aki most, amíg ezeket a sorokat írom, a kanapén fekszik a kutyával. Elfajzott egy kölyök. Miközben már húszéves, itt lenne az ideje, hogy szaporodjon ő is. De úgy tűnik, egyelőre a kényelem oltárán – ahogy Edda mondaná – feláldozza a nemzetet, és ha nem kapkodja magát, okozója lesz Magyarország pusztulásának.

Meg itt vannak ezek a migránsok is. Ezek is csak jönnek, meg jönnek. Hogy lehet így kérem szépen nyugodtan szaporodni. Amikor mindenhonnan azzal rémisztgetnek, hogy elárasztják a migránsok Európát, még a peteérésem is elmarad, nemhogy egy magyar magzatnak bölcsője legyen a méhem.

Egyébként is, nem szeretem, ha mások mondják meg, mi a teendőm. Nem szeretem, amikor mások mondják meg, hogy és mennyit, ráadásul kiknek kell szaporodniuk. Nem szeretem, amikor valakik ellen kell gyereket nemzeni. (Csak szólnék Eddának, mi történik akkor, ha mondjuk egy szőke, kékszemű magyar kislány – milyen is lenne más -, egyszer csak felnő és beleszeret egy csúnya, ronda, fekete migránsba. Persze ez elképzelhetetlen, de vannak még csodák…)

Persze akkor már végképp összerezzentem, amikor Edda a pofámba mondta, a gyermektelen idős ember kiszolgáltatott. Szerencse, hogy csak a gyermektelenek. Mert akinek volt minimum egy szaporulata, azok fellélegezhetnek, gyerekük, gyerekeik biztos, törődnek majd velük idős korukban. Nem is láttunk még olyat, hogy nem. Meg olyat sem, aki hagyta meghalni a beteg szüleit, vagy mondjuk saját kezével vetett véget az őt nemző emberek életének. Ha volt is ilyen, biztos, nem magyarok voltak.

Edda magasröptű gondolatait hallgatva az is eszembe jutott, el a kezekkel a méhemtől. A politika, a kormány ne költözzön be a petefészkembe, ne vizslassa, mikor van peteérésem, és ne mondja meg, milyen nemzetiségű gyereket hozzak a világra. Bízzuk ezt az ösztönökre, a természetre, az érzelmekre. Ez az elmúlt évmilliókban is egész jól bevált. Igaz, ez olyan liberális izé…

https://www.youtube.com/watch?time_continue=230&v=yFqZuRw_oDI