Jéghideg prosecco hűtötte az Avalon angyalait

Hófehérbe “borultunk” és Avalon angyalok lettünk egy estére, hogy a nemzetközi „Be An Angel Day” jegyében segíthessünk.

Hófehér virágok, hófehér székek, hófehér gyertyák, hófehér lufik és apró angyalszárnyak közt tölthettünk el egy igazán kellemes estét szombaton az Avalon Ristorante teraszán. S miközben Varga Viktor dalait hallgattuk és megkóstoltuk az erre az alkalomra megálmodott hófehér menüsort, nem utolsó sorban jótékonykodtunk is, a vacsorán való részvételünkkel a ugyanis egy beteg kislány, Hanna álmait válthattuk valóra, de legalábbis támogathattuk a családját.

A nemzetközi „Be An Angel Day  világmozgalmat huszonöt évvel ezelőtt egy amerikai írónő, Jayne Howard Feldman indította útjára azzal a szándékkal, hogy ezen a napon mindenki gondoljon legalább egy kedves gesztus, egy jó szó, vagy akár egy szívhez szóló apró meglepetés formájában valakire. Az Avalon ennek jegyében egy fehér vacsorát adott a két és fél éves Hanna tiszteletére és támogatására, aki háromszoros agyvérzéssel és véna trombózissal született, mindössze öt százalékos túlélési eséllyel.

A szombat esti menüsor valóban hófehérre sikerült. Bevallom, nem szeretem a fehér ételeket, de ezek mégis ízletesek voltak. A legfinomabb azonban a kellemesen habzó, jéghideg prosecco volt. Lehet, csak a nyár esti meleg miatt, de gyorsan fogyott az ital: hűsített, szomjat oltott, majd a fejünkbe szállt.

Éppen idejében érkezett az előétel: burrata selymes szószban, majd a hideg joghurtos lime leves. Képeket azért nem készítettem ezekről, mert nem voltak túl látványosak. Illetve igen, de fotón még sem sikerült visszaadnom azt az élményt, amit mi láttunk. De nem is vagyok fotós.

A főétel kókusztejben pácolt branzzino filé volt zellerrel és karfiollal. Desszertnek pedig túrógombócot kínáltak tejfelhabbal és aprócska habcsókokkal.

A szervezők olyan apróságokra is gondoltak, mint a hófehér macaron, amiből kaptak egy-egy darabot a vendégek, az aprócska csomagba rejtett sütin felirat hirdette: “Avalon angyal lettél!”

Többen érdeklődtek a cukrásztól, hogy a macaront valóban hat órán keresztül kell-e készíteni, a szakember megnyugtatott mindenkit, nem. A macaron több napig készül.

 

 

Hófehérbe borul az Avalon az Angyalok estéjén

Legyél Te is Avalon Angyal! A nemzetközi „Be An Angel Day” jegyében augusztus 18-án 19 órától egy estére hófehérbe borul az Avalon Ristorante terasza. Ha még nincs programod aznap estére, érdemes elővenni a fehér ruhákat és irány az Avalon!
Már csak azért is, merta fogyasztás egy részét jótékonysági célra fordítják a szervezők.

A nemzetközi „Be An Angel Day  világmozgalmat huszonöt évvel ezelőtt egy amerikai írónő, Jayne Howard Feldman indította útjára azzal a szándékkal, hogy ezen a napon mindenki gondoljon legalább egy kedves gesztus, egy jó szó, vagy akár egy szívhez szóló apró meglepetés formájában valakire. Az Avalon ennek jegyében egy fehér vacsorát ad a két és fél éves Hanna tiszteletére és támogatására, aki háromszoros agyvérzéssel és véna trombózissal született, mindössze öt százalékos túlélési eséllyel.

A Ments Életet Alapítvány kezdeményezésével, a Váltsd Valóra Te is Egy Beteg Gyermek Álmát programmal, Hanna édesanyja a közösségi portálon találkozott, aki elérzékenyülve ragadott tollat amikor meglátta, milyen sok “álomvarázsló” segít a legtöbbször kórházban fekvő gyermekek kívánságait teljesíteni. Levelében leírta, hogy sajnos a stroke hatására a kislányának a bal oldala sokkal gyengébb, a bal kezét egyáltalán nem tudja használni. Jelenleg még nem tud ülni, állni, menni, csak kúszni a maga tempójában. Rengeteg kínkeservesen nehéz fejlesztésen vannak túl. Rendületlenül küzdenek, hogy Hannából egyszer önálló emberke lehessen. A család igyekszik mindent megteremteni neki, de nagyon nehéz helyzetben vannak. A kislány álma egy multifunkcionális tricikli, hogy ne csak babakocsival tudjanak kimenni sétálni. A háromkerekűvel erősíteni tudnák a hátizmait és a lábait is. Hanna nagyon bízik az Avalon Angyalaiban, reméli, hogy Bogyó és Babócás meséket, játékokat is kaphat. Hiszen amikor kedvenceit látja, akkor nincs baj, nincs sírás, nincs fájdalom.
Az esemény céljához méltóan az Avalon Ristorante kéri vendégeit, hogy fehérben érkezzenek a vacsorára. A vacsorán való részvételükkel a fogyasztásuk húsz százalékát Hanna álmainak megvalósítására és a család támogatására fordítják. A vacsoraest sztárvendége Varga Viktor lesz.


A’la carte kínálatunk mellett különleges fehér menüsorral is készülnek.
https://avalonpark.hu/application/files/5915/3388/5202/angyali_vacsora_menulap_web.pdf
Asztalfoglalás: +36 46 200 245