Mi már két hajléktalant is “eltűntettünk” az utcáról

Bevallom, családom már két hajléktalant is “eltűntetett” az utcáról. Ráadásul megelőztük az október 15-én életbe lépő törvényt, amely a hajléktalanok közterületen való tartózkodását szabályozza, leginkább bünteti. Mi ennél sokkal humánusabb módszert alkalmaztunk, amikor először Lajost – Isten nyugosztalja -, majd Ferikét befogadtuk. Hogy miért tettük? Egyszerűen így alakult.

Évtizedekkel ezelőtt Lajos az utcánk állandó lakója volt. A közelben volt ugyan egy kis lakása, de valamiért a Derkovits utca volt neki az otthon, itt szeretett sétálni, dolgozgatni a kertekben, üldögélni a kerítések párkányán, leginkább a miénken. Mindenhol kapott egy jószót, ételt, meg némi aprót a munkájáért, vagy csak úgy. Lajost ismerősként üdvözölte mindenki, és még azt is elnézték neki, ha időnként a pohár fenekére nézett. Inkább volt az üveg, mint pohár…Ilyenkor mesélt, szomorú mesét. A gyerekéről, feleségéről, arról, hogyan haltak meg mindketten, ő hogyan ápolta őket, és tartotta a lelket magában is, amíg tudta. Később már nem tudta. Elkezdett inni, csúszott lefelé, egészen egy, a Derkovits utca közelében lévő kisházig, ami egy putri szélén állt. Később ez is leégett, Lajos kapott szükséglakást, valahol a Centrum környékén, de ezt nem szerette, inkább az utcánkban aludt.

Megsajnáltuk. Amikor jöttek a mínuszok, Lajost beköltöztettük a ház meleg pincéjébe (vagy sufni, nem is tudom, hogyan nevezzem). Fentről kapta a meleget, tőlünk paplant, párnát, ételt, italt, meleg ruhát. Azt hiszem, boldog volt. Az élet pedig úgy hozta, Lajos nem csak télre, de tavaszra, nyárra, őszre is maradt, több mint öt éven keresztül.

Nem volt könnyű együtt élni vele, lehet, neki sem velünk, de erről nem beszéltünk. Amellett, hogy szorgosan dolgozott a kertben, házkörül, besegített a szomszédoknál is. Rossz szokásától, az ivástól nem tudott szabadulni. Volt, hogy az utca közepén feküdt részegen, az utolsó pillanatban vettem észre, alig tudtam megállni az autóval. Nagy nehezen beültettem az anyósülésre, hazahoztam, és másnap mintha mi sem történt volna…Lajos nem mondott köszönetet, nem is vártuk el tőle. Nem azért fogadtuk be, hogy hálás legyen, hanem azért, hogy ne fázzon, ne éhezzen.

Na ő nem is volt hálás, ha mérges volt ránk, akkor üvöltve szidott minket végig az utca teljes hosszán. Ebből gondolom, velünk sem lehetett egyszerű az élete, de legalább jó helyen volt. Nem bántuk, ha veszekedett, ivott, olyan családtagféle volt, akire az adott pillanatban haragszunk ugyan, de gyorsan megbocsátunk neki.

Hogy Lajos hogyan és mikor tűnt el, nem emlékszem. Úgy tudom, átköltözött a Centrum közeli lakásába. Pár év múlva hallottam, meghalt. Akkor könny szökött a szemembe, megsírattam…Tudtam, neki jobb így, végleg elköltözött az utcáról.

Néhány évvel ezelőtt újabb lakótársunk lett, Ferike. Az utcán pénzt kért, mi meg mondtuk neki, jöjjön a kertbe dolgozni, és kap. Jött, kapott és egy év múlva beköltözött Lajos régi helyére. Akkor még nem volt összkomfortos a sufni, de mára áram is van, hogy télen tudjon fűteni, éjjel tudjon olvasni, na meg telefont tölteni Ferike.

Neki is megvan a története. Hallottam már tőle is, a gyermekvárosi nevelőjétől is, ismerősöktől is. Mindig mást. Nem érdekel. Egy biztos, nem jó dolgában él az utcán, az ítélkezés pedig nem az én dolgom…

Jelenleg vele élünk egy házban, és ahol jut kettőnek, ott jut még egynek is. Tudom, ez közhely, de mi mindig úgy alakítjuk, hogy tény legyen.

Szóval az utcáról mi si “eltakarítottunk” két hajléktalant. Humánusan, megoldást keresve, találva. Lehetőséget adva. Megérte? Nem kérdés. Csak így éri meg.

A jövő szakácsait, cukrászait toborozták Miskolcon

Mi volt Mátyás király kedvenc étele, amit burgonyával szeretett enni? Hús, vagy valami halféle? A kérdést hallva eszünkbe jutnak a reneszánsz kori lakomák, a gazdagon megrakott királyi asztalok. Egy valami azonban nem jut eszünkbe, hogy a kérdés ravasz, fogós, hiszen igazságosként emlegetett királyunk 1490-ben halt meg, Amerikát pedig 1492-ben fedezték fel. Na, de mi itt az összefüggés? Csupán annyi, hogy a burgonya a tengerentúlról érkezett hozzánk, azaz Mátyás király még nem ismerhette ezt a zöldségfélét.

A fenti kérdést Bajusz Gergely, az Avalon Ristorante gasztronómiai igazgatója tette fel a Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadikos diákjainak. A történet elnyerte a fiatalok tetszését, de az igazi cél az volt, hogy a vendéglátó szakma iránt keltse fel az érdeklődést. Éppen ezért szervezte a rendkívüli tanórát a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) megyei szervezete. A Kazinczy iskola a roadshow első állomása volt, a későbbiekben más általános iskolákba is ellátogatnak, hogy segítsenek a pályaválasztás előtt álló fiataloknak dönteni.

Az első órán Bajusz Gergely mellett Zsufosné Pálfi Edina, az MNGSZ megyei ügyvezetője, Antal Gábor, a szövetség megyei elnöke, Hegedűs István, a Végállomás Bistorante séfje és dr. Lenkeiné Sebők Erzsébet, mint amatőr cukrász vettek részt.

Antal Gábor arról mesélt a diákoknak, hogy 1996-ban végzett a Szentpáliban, és életében volt egy kitérő is, amikor nem szakácsként, hanem autókereskedőként dolgozott. Többen kérdezték tőle, miért tért vissza a vendéglátásba, de egyszerű a válasza, szereti a szakmáját. “Érdekes emberekkel találkozom, olyan versenyekre jutottunk ki, ahol még nem is járt magyar csapat. Arról nem beszélve, hogy sok ismert, híres embernek főzhettem már” – sorolta az elnök.

Mint fogalmazott: a vendéglátás gyönyörű szakma, igazi művészet.

– Rögös volt az út, mire eljutottam oda, ahol most vagyok – kezdte Hegedűs István. – Rengeteg munkát kellett fektetnem a szakmámba, de mindez idővel megtérül. Összetett, komplex feladat a vendéglátás. A vendég csak az elé rakott tányért látja, de azt nem, e mögött mennyi munka, tanulás, együtt dolgozás van.

“14-15 évesen nehéz eldönteni, hogy az ember mi szeretne lenni, nekem se ment elsőre – ezt Bajusz Gergely mondta a diákoknak. – Helyettem is a szüleim döntöttek, először rendőr szakközépbe mentem, édesapám példáját követve. De a sors hamar megmutatta, nekem mi az utam. Édesanyámnak ugyanis étterme, kávézója volt Olaszországba, kimentem hozzá, és ott kezdtem el megtanulni a szakmát. Ma már száz ember munkáját felügyelem, főleg szakácsokét, felszolgálókét. Azt gondolom, aki ügyesen végzi a munkáját a vendéglátásban, az meg tud élni belőle. Nagyon ajánlom ezt a hivatást a fiataloknak.”

Bajusz Gergely azt is hangsúlyozta, egy jó pincér nem csupán kiszolgáló személyzet, hanem felszolgáló, aki ismeri a törzsvendégek szokásait, aki tud beszélgetni, tud ajánlani, megtalálja a hangot a vendéggel. Nem csupán bután felírja a rendelést, amit diktálnak neki – tette hozzá.

Sebők Erzsébetet már többször bemutattam, legutóbb akkor, amikor kiderült, indul egy angol cukrászversenyen. Böbe a cukrászmesterség szépségeiről beszélt a gyerekeknek, elmondva, ő 62 éves volt, amikor megismerkedett a szakmával. “Ez egy csodálatos szakma, ha még egyszer kezdhetném, biztos ezt választanám” – hangsúlyozta. Elmondta, az elmúlt hat évben számos tanfolyamon, kurzuson részt vett, hogy fejlessze magát, és versenyről még nem jött el díj nélkül. “Vallom, tudás nélkül nem lehet semmit alkotni. Boldog vagyok, nem hiába áldoztam a cukrászat megismerésére sok energiát, időt és pénzt. Azt gondolom, ha az ember választ magának egy szakmát, azt szeretni, tisztelni kell, és soha nem szégyen tanulni, kérdezni” – fogalmazott.

Harmony Day: egy nap, amikor harmóniába került a test a lélekkel

A nap, amikor a test és a lélek összeér, ezt ígérték a szervezők, amikor meghirdették a Harmony Day-t. Ígéretüket betartották, hiszen vasárnap tucatnyi előadó, számos egészségügyi szűrővizsgálat, edzések, egészséges ételek, stílustanácsadás várta ingyenesen a látogatókat a Tudomány és Technika Házában. Az eseményre több mint kilencszázan regisztráltak, és csaknem ennyien el is jöttek a meghirdetett programokra. A nap végén pedig csaknem kétszáz környezetbarát lufi emelkedett a magasba, szimbolizálva, hogy a részt vevők elengedték a gondjaikat, problémáikat. Felemelő érzés volt, de igazából már csak hab a tortán a számos érdekes, fontos, értékes gondolatokat megfogalmazó előadások után.

A Harmony Day-t Szilágyi Nikolett (nyitóképünkön), a Szupervumen főszerkesztője, tulajdonosa szervezte, az Első Miskolci Lions Club, a Tudomány és Technika Háza, a Rádió1, a Macroklinika, az Észak-Magyarország, a BMW Miskolc Motors, a Kellys Hungary, a Legelsősegély Alapítvány és a Viva Vitamin Water támogatásával.

A miskolci közönség találkozhatott Lippai Mariannával is, aki nek kislányáról öt és fél évesen kiderült, hogy halálos beteg, nyolc év küzdelem után el kellett engednie. Akkor megígérte a kis Dominikának, hogy boldog lesz. Mert új életet kezdeni, új városba költözni, új embereket megismerni, újra szerelmes lenni és újra férjhez menni. Motivációs előadásokat tart országszerte az „életből”, a megtapasztalásaiból, a túléléséből és szeretetből, vasárnap – most először – Miskolcon hirdette a boldogságot.

Az egészség komoly dolog, de ahhoz, hogy megőrizzük, nevetésre, jókedvre is szükség van. Ebből is kaptak a látogatók egy jóadaggal, hiszen a Dumaszínház humoristája, Bellus István is beszélt arról, mennyire él tudatosan, egészségesen.

Az előadások mellett 20 perces mini coachingokon, Szász Kata executive és életvezetési coach volt a vendégek segítsére. A Magyar Vöröskereszt véradással települt ki, csaknem két tucatnyian adtak vért a helyszínen. Illetve kiscsoportos edzéseket is tartottak:  GYMSTICK órát tartott Czégel Erika, iron boxot pedig Buczkó Peti, de  volt funkcionális edzés és jóga is.

Szilágyi Nikolett azt ígérte, a Harmony Day-t országszerte megrendezi, de jövőre is lesz Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában.

 

Fotók: Rogosz Péter

Juhász Magda verse volt az idei fesztivál slágere – kicsik, nagyok jöttek, szavaltak, nyertek

“Anyu kérdez, apu faggat: – Ellenőrződ hová raktad?” – szinte már kívülről fújom Juhász Magda Hová lett az ellenőrző? című versét. Nem véletlen, hiszen a szombaton, Hernádszentandráson megrendezett XII. Hernád-völgyi Tehetségkutató Fesztivál egyik slágere volt ez a vers. Alsósok, felsősök szívesen választották előadásukhoz,  és érdekes volt látni, hallani, ahogy a diákok különféle módon tették magukévá a vidám verset. De Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály költeményeit is hallhatta a közönség, valamint kortárs költők verseit, például Vesztergom Andrea: Nagy kislányok titkai című versét.

Olyan szerencsés voltam, hogy Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere engem kért fel egyik zsűritagnak, így tucatnyi tehetséges fiatal előadását meghallgathattam. Zsűritársaim voltak: Szabadi Emőke, a Kassai Thália Színház színművésze, Gazdik Zoltán, a helyi alapítvány tagja, valamint a polgármester. A versenyre több mint harminc kisiskolás nevezett, voltak köztük, akik bátran álltak színpadra, látszott rutinosak a szereplésben, voltak, akik félve kezdték el a verset, izgultak, féltek a színpadon. És találkoztunk több meglepetéssel is, olyan diákkal, akinek a színpadi szereplést adott egy pluszt, ott kezdett el “élni”, kinyílt, profi módon szavalt, hangsúlyozott, átélte, megélte a választott költemény mondanivalóját.

Mondhatom, nehéz helyzetben volt a zsűri, főleg a nagyobb korcsoportnál. Ebben a kategóriában ketten indultak, két teljesen különböző karakter, két teljesen különböző tehetség. Bevallom, nem tudtunk dönteni, így a fesztivál történetében először megosztott első helyezést osztottunk ki.

 

Amíg a zsűri visszavonult a döntéshozatalra, a Diri-Dongó együttes gondoskodott a jó hangulatról.

A XII. Hernád-völgyi Tehetségkutató Fesztivál díjazottjai:

Vers-kategória (2018. október 13.):

I. korosztály:
1. Madácsi Boglárka (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)
2. Saláta Mátyás (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)
3. Plaszkó Petra (Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és AMI – Abaújszántó)
Különdíj: Horváth Dzsasztin Junior (Gárdonyi Géza Általános Iskola – Forró)

II. korosztály:
1. Harkály Dzsesszika Melinda (Arany János Általános Iskola – Ináncs)
2. Üveges Réka (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)
3. Lengyel Simon (Arany János Általános Iskola – Ináncs)

Különdíj: Cservák Regina Réka (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)
Különdíj: Piák Anna Petra (Zrínyi Ilona Általános Iskola és AMI – Encs)
Különdíj: Üveges Hunor (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)
Különdíj: Veres Gabriella (Gárdonyi Géza Általános iskola – Halmaj)

III. korosztály:
1. Dudás Flóra (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)
2. Szepesi Anna (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)

IV. korosztály:
1. Glonczi Péter (Gárdonyi Géza Általános Iskola – Forró)
1. Zsigmond Gábor (Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI – Encs)

 

Valóságshowban akarnak tanulni, az iskolákban meg nincs utánpótlás

Miközben a hazai gasztrokultúra rohamosan fejlődik, a szakma megrekedt valahol a 90-es évek eleji szinten (tisztelet a kivételnek). Éppen ezért egyre kevesebb fiatal gondolja úgy, hogy szakácsként tanul tovább, kevés az utánpótlás, a szakmai szervezetek pedig ott tartanak, iskolákban kénytelenek toborozni a jövő szakácsait. De talán még ez is kevés, hiszen a vendéglátós képzőkbe bekerülve a fiatalokat olyan légkör fogadja, amitől elmegy a kedvük a szakácsmesterségtől. Az oktatók többsége nyugdíjas, a régi nagyöregek mutatják meg, mi is lenne egy szakács feladata. Ezzel nem is lenne baj, de azzal igen, hogy az elavult módszerek mellett nem hajlandók az újakat is beépíteni a tantervbe. A szakma egykori nagyjai azt gondolják, gasztrosznobizmus zajlik, nem értik, miért kell újra gondolni a hazai ízeket. Éppen ezért van sok olyan étterem még hazánkban, amely megrekedt a 80-as években. Mindezt Zsufosné Pálfi Edina, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség (MNGSZ) megyei tagozatának ügyvezetője mondta el.

Bevallom, pár hónappal ezelőttig nem is hallottam arról, hogy létezik ilyen szövetség, majd kaptam egy meghívót, ebben az Első Vendéglátósok Éjszakájára invitáltak. Ott beszélgettünk szakmáról, a szakmát érintő problémákról az ügyvezetővel, és arról, a szövetség működését is szeretnék megreformálni, de leginkább felfrissíteni.

„A legnagyobb siker az lenne, ha a fiatalok ki szeretnék tanulni a szakmát, ha érdekelné őket a vendéglátás – fogalmazott Edina. – Akiket viszont érdekel, és kitanulja annak minden csínját-bínját, azok külföldre mennek. Pedig nem rosszak a hazai fizetések, de odáig el sem jutnak a fiatalok, már a gyakorlat közben elveszik a tanulók kedvét, hiszen az oktatójának nincs annyi ideje, hogy figyeljen rá, a konyhában nem tanul, inkább csak segédkezik” – sorolta Edina.

Arra is kitért, akik szakácsként, séfként dolgoznak, sokszor nem veszik a fáradtságot arra, hogy képezzék magukat. Miközben számos tanfolyam, kurzus, előadás várja azokat, akik szeretnének új módszereket, új technikákat megismerni. Ő maga is gyakran vesz részt ilyen képzéseken, mert vallja, csak így lehet a szakmát méltó módon képviselni.

Edina persze tudja, a megyei szervezet egyedül nem képes megreformálni a vendéglátó szakmát, de ha beszélnének a problémákról, és közösen keresnének megoldást, nagy sikert lehetne elérni. Sajnos a szakmában jelenleg az a folyamat zajlik, ami egy évtizeddel ezelőtt a médiában, azaz a fiatalok nem tanulni akarják a szakácsművészetet, hanem egy gasztroshowban feltűni, és onnan bejutni a legjobb éttermekbe.

Amíg országosan nem indul el a változás, az MNGSZ megyei szervezete addig sem ül tétlenül, terveik között szerepel, hogy iskolákban népszerűsítik majd a szakács szakmát, ott próbálják elmondani a diákoknak, miért is érdemes ezt kitanulniuk.

 

Az Avalon Park hotelje lett az év tematikus szálláshelye

A miskolctapolcai Avalon Resort & SPA számos hazai és nemzetközi díjat tudhat már magáénak. Rangos elismeréseinek listája ezúttal a Gastro & Hotel Design Award kiemelt kategóriájának elnyerésével bővült, amivel büszkén viselheti immáron „Az év legjobb tematikus szálláshelye” címet is!

A Gastro & Hotel Design Award Magyarországon az egyetlen olyan nemzetközi szinten mért megmérettetés, amely átfogó módon közelít a dizájnhoz, és annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. A hazai HORECA szektor területén egyedülálló versenyen a beadott pályaműveket idén is ismert, nemzetközi szakemberekből álló zsűri értékelte.

Az idei rekordszámú, 80 pályázó közül a miskolctapolcai Avalon Park szállodája azonnal belopta magát a szakmédia képviselőinek szívébe. Egyedülálló szolgáltatásai és a park dolgozóinak messze földön híres vendégszeretete révén nem volt kérdéses a győzelem. Nincs még egy – az Avalon Resort & SPA-hoz – hasonló hotel, ami olyan szórakozási lehetőségeket biztosít, mint például az 561 méter hosszú elektromos gokart pálya, a szabadtéri, 2500 négyzetméteres játszópark, a közelmúltban “Közép-Európa legjobb olasz konyhája” címet elnyert étterem, vagy az elsősorban street food és grillezett ételeket kínáló Sörkert. Az aktív kikapcsolódást nyújtó szolgáltatások mellett az erdei környezetben található szálloda bel- és kültéri wellness részlege is tökéletes nyugalmat áraszt, ahol garantált a testi-lelki feltöltődés.

A versenynek idén is kétfordulós elbírálási menete volt, és a magas rangot adó, független bírálatot biztosító eljárás is folytatódott – a hazai zsűritagok mellett a világon ismert és elismert szakmai nagyságok is részt vettek a pályázatok elbírálásában. A zsűri munkáját idén is Varró Zoltán több díjjal kitüntetett designer, belsőépítész vezette. Az ünnepélyes díjátadóra a Larus Étterem és Rendezvényközpontban került sor, ahol több, mint száz fő volt jelen és a shortlistesek, díjazottak egy elegáns gálavacsora keretén belül vehették át a kitüntetéseket.

„Rendkívül nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen rangos szakmai zsűri, egy ilyen rangos mezőnyben, minden kétséget kizáróan a mi szállodánkat gondolta „Az év legjobb tematikus szálláshelye” cím méltó tulajdonosának. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az Avalon Resort & SPA mindenkinek a nyugalom szigetét jelentse, ahol teljes mértékben kikapcsolódhat és új erőre kaphat a Bükk lombkoronái között. A sok munka ismét meghozta a gyümölcsét, ami ezúttal is csak további motivációt és löketet ad vendégeink minél profibb kiszolgálásához!” – nyilatkozta az Avalon Resort & SPA szállodaigazgatója, Poncsák Pál.