Amikor a családba „beüt” egy vegán

Vannak tipikus vendégváró receptjeim, nagy részük könnyen, gyorsan elkészíthető. De ezek szinte mindegyikében van hús, vagy éppen valamilyen tejtermék, esetleg mindkettő. Így ezek az ételek szóba sem jöhetnek, amikor a barátnőm érkezik, aki nem elég, hogy vegetáriánus, de még vegán is. Éppen ezért, már jó előre ötletelek, mivel lepjem majd meg, mit főzzek neki, ügyelve arra, hogy változatos legyen, ami az asztalra kerül.

Így volt ez karácsony előtt is, amikor egy egész napot töltöttünk együtt, hogy több száz ischlert készítsünk az ünnepekre. Az egésznap pedig azt is jelentette, hogy ebéddel, vacsorával is elő kellett rukkolnom. Az ember azt hinné, hogy vegetáriánusnak, vegánnak nehéz főzni, pedig nem. De felejtsük el a rossz beidegződéseket, mint például a rántott gomba, rántott sajt. Sok magyar konyhában ugyanis ezek a jolly jokerek, ha olyan valakit akarunk jóllakatni, aki nem eszik húst. Ráadásul egy vegán ezekre még csak rá sem néz, nem beszélve arról, hogy több erőt, fantáziát érzek magamban, minthogy egy nem húsevőt ilyenekkel traktáljak.

Maradt tehát a zöldség, minden mennyiségben. Ez azért is kihívás, mert ahhoz, hogy valami különlegeset tegyek a vegán vendég elé, érdemes a fűszerekkel játszani. Ezt én egyébként is imádom, szeretem a különleges ízeket kombinálni, és izgalommal várni a végeredményt, mi sül ki belőle.

Eddig nem sikerült hibáznom, legalábbis a barátnőm szerint: ezt bizonyítja, hogy a recepteket elkérte, és azóta már el is készítette azokat. A napokban kaptam visszajelzést is: „Hát nem mondom, hogy nem jó, de nem lett olyan, mint a tiéd. Az sokkal izgalmasabb volt. Hiányzott az a pici kontraszt, amit az édes chili ad…”

Ez azért nagy dicséret, attól, aki kiváló szakács, és nem ma kezdte a vegánságot 🙂

Íme a receptek:

Sült zöldségek bulgurral

Mindenféle zöldséget összevágok (krumpli, padlizsán, cukkini, hagyma, fokhagyma, répa – szerintem almát is lehet), szórtam bele tökmagot, apróravágott datolyát. Készítettem egy öntetet: olajban elkevertem a tahinit, a vegetát, borsot, római köményt, petrezselymet, édes chili szószt. Ezeket jól kikevertem, és nyakon öntöttem vele a tepsiben lévő zöldségeket, át is masszíroztam őket. Pici fehér bor mehet rá, majd fólia, sütő. A végén lepirítani. Köretnek pedig kiváló hozzá a bulgur.


Egy másik recept:

Csőben sült zöldségek

Olajban megpirítom a fokhagymát, majd rárakom a zöldségeket – én borsót, zöldbabot és csicseriborsót találtam itthon, de bármi lehet. Rakok rá vegetát, borsot, curryt, szerecsendiót. Egy pici szójaszószt, balzsamecetet és tahinit. Ezeket jól összepárolom, majd egy kivajazott formába, tepsibe teszem. 

Készítek besamel mártást: lisztet olajjal/vajjal megpirítom. Most egész borsot és sót raktam bele, és szerecsendiót, még a pirítás állapotában, így jobban kijön az íz. Majd felöntöm kókusz- esetleg rizstejjel, és hagyom besűrűsödni. A végén pici parmezánt reszeltem bele – ezt a vegánok elhagyhatják, sőt – és az egészet rálocsoltam a tepsiben pihenő zöldségekre. Majd be a sütőbe, és pirosra sütöttem. 

 

Akár chowder is kerülhet a karácsonyi asztalra

Krémes, enyhén csípős, kellemesen melegít, és persze nagyon finom – így tudnám összegezni, hogy milyen is a chowder, amit a napokban kóstolhattam meg a miskolci Bárka étteremben.

Ha már halászlé, akkor nekem a korhely jön be, és ez az amerikai változat – amiben van lazac, garnéla, tejszín, sok zöldség – nagyon is hasonlít a magyar habart változathoz. Annyiban persze nem, hogy nem kell a szálkákat „kerülgetni”, a tengeri halak pedig kellemes sós, plusz ízt adnak a levesnek. Aki megszeretné kóstolni a chowdert, az megteheti a Bárka étteremben péntek, szombat, vasárnap. 

Sőt, a karácsonyi asztalra is felkerülhet ez a leveskülönlegesség, hiszen a Bárkában rendelhető:

chowder (lazac/garnéla/vegyes) 2.290 forint/adag

ponty halászlé 1690 forint/adag

– szurkeharcsa halászlé1990 forint/ adag

 4 adagtól mennyiségi kedvezmény -10 százalék.

Egy adag 5 dl

facebook.com/barkamiskolc

Tel: 70/2171845

Almavariációk 4.0: kosarat kapott az almadzsem

Be kell vallanom, ez a prototípus sikerült a legjobban, ez a fejlesztésem aratta a legnagyobb sikert. De azt is be kell vallanom, ez nem az én fejlesztésem, ráadásul nem is fejlesztés, bár az íze alapján nagy találmány. S mint minden nagy találmánynál, itt is fontos szerepe volt az almának. Annak a zöldnek, ami a kertben termett. Ennél többet már nem szeretnék dicsekedni a saját terméssel, de jóleső érzés abból alkotni.

Akkor pedig jöjjön maga az alkotás: az almás kosárka. Igen, ezt a nevet kapta a társaságban, bár elsőként almás batyunak neveztem el, de rám szóltak, akkor a tetején össze kellett volna csomózni. Ez nem történt meg, így jogos, ez „csak” kosárka. De abból a legfinomabb.

Nagy sütőtudomány nem kell ahhoz, hogy elkészítsük. Persze ez ebben a formában nem igaz, mert a barátnőmnek az alapoknál kellett kezdeni a receptet, egészen pontosan azzal, hogyan érem el, hogy ne ragadjon a tészta a formába. A trükköm egyszerű, és aki tudja, attól elnézést kérek, de a barátnőm kedvéért leírom: az alufóliából tépek egy darabot, azzal megfogok egy darab vajat, és kivajazom a formákat. Így a kezem nem lesz vajas, a forma viszont igen. Bocs a részletességért, de higgyétek el, van, akinek így kell elmagyarázni a sütést. Ezzel nincs baj, nekem például az atomfizika kínai.

De hogy bebizonyítsam, hogy ez az almás kosárka valóban nem nagy varázslat, elárulom, bolti vajas tésztából készült. Ezt kinyújtottam, majd bögrével formára szagattam, és ezekkel egyenként kibéleltem egy muffin-formát. Eligazgattam, és megtöltöttem az anyukám által főzött alma dzsemmel. (Összevágta az almákat, cukorral, fahéjjal, mézzel, pici vízzel és pici citromlével felforralta. Hagyta, hogy szétfőjjön a gyümölcs, de hagyott benne egész darabokat is.) A tetejére pedig – díszítésképpen- egy szem diót raktam. Igen, tudom, megállíthatatlanul itt az ősz…

Itt már a kész kosárkák láthatók, minden féle szögből.

A sütőből kivéve porcukorral szórtam meg az illatos süteményt. Ez egyrészt még szebbé teszi, másrészt meg ne spóroljunk a kalóriával.

 

Egy biztos, ezt az almás kosárkát nem utoljára sütöttem, már csak azért sem, mert a közönségem visszatapsolta 🙂

 

Almavariációk 3.0: hőstett volt bekapcsolni a sütőt, de megérte

Igazi hőstett volt részemről, hogy ebben a hetek óta tartó kánikulában neki álltam almást sütni. Bevallom, több napig készültem rá lelkileg, végül közkívánatra bekapcsoltam a sütőt. Persze előtte elkészítettem a hozzávalót: zöldalmából lekvárt. Természetesen saját zöldalmából, barnacukorral, pici vízzel, fahéjjal és narancssziruppal. Finom krémes, édes-savanykás masszává főtt a gyümölcs, de igyekeztem, hogy almadarabok is maradjanak benne, jólesik a süteményben ráharapni.

 

Nem győzöm eleget leírni, mennyire büszke vagyok a sajáttermésű zöldalmánkra. Mennyivel másabb ebből főzni, sütni, vagy csak ebbe beleharapni. A kertben jönni-menni, és ha megszomjazunk, a fáról csak leszedni egy lédús almát vagy körtét, és azzal oltani a szomjunkat. Azért nem árt vigyázni, főleg az ilyen biotermésekkel (ami nálunk annyit jelent, hogy nem sokat foglalkoztunk vele, csak nőtt magától), hiszen ha kívül szép is, belül rohadt is lehet. Találtam is egy ilyet, filozófikus hangulatba kerültem azonnal, bár közhelyes a gondolat, mégis igaz: a tökéletes szép, de nem mindig jó…

 

Ez persze csak egy jótanács volt, egy kis olvasnivaló, amíg hagyjuk kihűlni az almapürét. Ezt a magában is finom masszát kenjük ugyanis a tésztára. Én most csaltam egy kicsit, mert bolti tésztát használtam, ráadásul linzert. Jó, ez véletlen volt, leveleset szerettem volna, csak a fránya félreolvasás.

Szóval kivajaztam a sütőformát, belehelyeztem a tésztát, igazítgattam, majd megszórtam grízzel, hogy az alma ne áztassa el a tésztát. Addig is a sütőt előmelegítettem, majd azonnyomban a tésztára kanalaztam az almapürét. Elsimítottam, a tetejére hajszálvékony almakarikákat tettem, csak a kinézete miatt, majd megszórtam pálmacukorral. Hadd fogyjon! (Egy korábbi posztban írtam, hogy hónapok óta megvan, de idő kellett mire egymásra találtunk, igazából nem tudtam mire használni).

 

A felcicomázott almás sütit beraktam a sütőbe, és imádkoztam, minél gyorsabban süljön, és lehűthessem a konyhát. Meleg volt, de az almás illata mindenért kárpótolt. Meg később az íze is. Szerénység nélkül mondhatom, finom lett. S, hogy valami nyári is legyen ebben a desszertben, vanília fagylalttal tálaltam. Tudom, meleg van még, de érdemes megsütni, kipróbálni. Almásra fel!

 

Almavariációk 2.0; grízesre sikerült a vendégvárás

Még mindig kosárban tornyosodik a zöldalma nálunk. Sőt azóta már mégtöbb került ládába, mert a fa elkezdte ledobni magáról a termést. Éjszakánként halk puffanásra ébredtem, ahogy egy-egy gyümölcs megadta magát a gravitációnak, és pattogott néhányat a betonon. Sajnáltam az ütődötteket, éppen ezért gyors szedésbe kezdtem.

Persze nem csupán ezért, hanem a megtévesztés miatt is. Ede – aki nem ismerné ő egy egyéves kutyaúr – kedvenc kinti játéka egy zöld teniszlabda, de a fáról potyogó zöld gömbök megzavarták, hiszen megtévesztésig hasonlítanak a sportlabdára. Edének mindenképp.

Szóval szedésre adtam a fejem, leszüreteltem az első igazi termést. Igen ám, de újra kellett gondolnom, hogy az almaleves után mit is készítsek belőle. Mivel még mindig tart a kánikula, ezért az almás süti még várat magára, de egy gyors vendégvárót összedobtam.

Nem szeretek kidobni semmit, ezt nagyimtól. Jolikától taultam, örököltem, kinek hogy tetszik. A lényeg, szeretem, ha valamilyen maradékot újra tudok hasznosítani. Most sikerült. A napokban ugyanis megkívántam a grízes tésztát. Nem egy fantasztikus mutatvány elkészíteni – erről majd később -, de nem is mindig ez a lényeg az ételeknél. Finom volt, egyszerű, de maradt pirított gríz. Elszámoltam.

 

Gond egy szál sem, felkarikáztam az almákat, rájuk szórtam a maradék pirított grízt, meg egy kis porcukrot. Tudom, a kalóriák, de ez most sem érdekelt. Vallom, valami vagy finom, vagy fogyaszt…Persze ez csak vicc, vannak finom diétás ételek, de azért legyünk őszinték…

Végül elkészült a finom, de egyszerű vendégváró. Sokáig nem is kellett várnia a vendégeket, mert megérkeztek. Így a beszélgetéshez előkerült egy üveg jéghideg XUXU. AKi nem tudná – én sem tudtam egy hónappal ezelőttig – ez epervelővel ízesített vodka. Az íze isteni, de óvatosan vele, gyorsan fejti ki hatását. De időnként belefér.

A vérvörös, sűrű italból nem maradt, így megúsztam maradék nélkül. 🙂

 

Almavariációk 1.0; végre a pálmacukor is bizonyíthatott

Szóval megérett az alma a kertünkben. Szép zöld, hibátlan. Jóleső érzés leszedni, kosárba rakni, és azon törni a fejem, mi készüljön belőle.

Itt még csak csábított
Az első ötletem almakompót volt. Úgy, ahogy nagyim készítette, fahéjasan, szegfűszegesen. Emlékszem, az egész lakás boldog, meleg illatban úszott.
De a kompót olyan őszi, téli étel, a hosszú estéken esik jól begubózni egy tál édes, forró almakompóttal. Na de nyáron? Ezért ezt gyorsan elvetettem, még a gondolatát is száműztem. Én még nem akarom az őszt.
S mivel ez az irtózatos kánikula nem csillapodik, hideg levesre vágytam. Így lett a kerti almából leves. Persze nem ilyen egyszerűen – de nem is bonyolult recept alapján -, de elkészült
Mivel egy ideje már a kamrapolcon vár sorsára egy zacskónyi pálmacukor (szerintem kesernyésebb, karakteresebb, égettebb ízű, mint a nádcukor), azt gondoltam, itt az ideje, hogy fejest ugorjon az almalében. Megtörtént. Ettől lett barna a leves, meg persze a fahéjtól, szegfüszegtől. Azt, hogy a fűszerek megszínezték, nem bántam, mert a fehér ételekért nem vagyok oda. Ez is egyik faksznim, a sok közül

A pálmacukros almaleves pirított zabpehellyel
Egy kis habarást kapott a szirupos almalé, és már csak arra kellett várnom, hogy kihűljön a levesem. Közben azon gondolkodtam, milyen ropogós textúrát – annyira trendi most ezt használni egy gasztroblogernek – adhatnék a levesnek. Persze az almadarabok sem főttek puhára, de mégis vágytam valami levesbetétre. Végül a zabpehelyre esett a választásom, és ha már pálmacukor, végigvittem ezt a vonalat az ételemen, ezen pirítottam meg a zabpelyhet. Szerintem telitalálat, azok szerint is, akik kóstolták.
Ez lett tehát az én almavariációm 1.0-ás változata. A kosárban halomban áll még a zöldalma, gondolkodom, mi legyen a következő adagból. (Ötletek jöhetnek) A barátok almás rétest szeretnének. Könnyű nekik, nem ők állnak majd a sütő mellett De hagyom magam rábeszélni.

Megérett a csábításra…

Az alma nekem őszi, téli gyümölcs, annak ellenére, hogy kimondottan kedvelem a nyári változatát is. De valamiért mégis az év második felét idézi az illata. Talán azért, mert annak idején ez volt a gyümölcs, hiszen ősszel és télen csak ritkán jutott banán és narancs az asztalra. Alma meg mindig volt, ezért talán nem is értékeltük olyan sokra.
Nagymamám gyümölcsös kosarában feltornyozva várta sorsát a Jonatán és a Delicsesz. Az utóbbi nem volt a kedvencem, olyan kásásnak éreztem, merthogy az is. De formára kitűnt a többi közül, hiszen piroslott a halomban, és apró kis fodrok díszítették az alját. (Persze ez nem múlt idő, most is.)
A zöldalma valamiért csak később került az utamba, de gyorsan összebarátkoztunk. Savanykás, lédús, finom. Apa pár éve ültetett egy almafát az udvaron. Mivel nem kertész, és köze sincs a kertműveléshez, ezért csak random ásott egy helyet a vékonyka vesszőnek. Egy régi síbotommal támasztotta meg, amit azóta körbe is nőtt a fa törzse. Merthogy a vesszőcskéből mára fa lett, meg termés is. Roskadozik a zöldalmától.
Olyan jó reggelente leugrani egy almáért, leszakítani az érett gyümölcsöt. Kicsit megdörzsölni, beleharapni a roppanós húsába. Vagy éppen a ruhámban tartva felhozni vagy tízet, hogy leves vagy sütemény készüljön belőlük. Szépek, zöldek, ízletesek, meg persze saját.
Kezdem megérteni Évát…

Egy padlizsán nem is végezhette volna szebb és jobb helyen

Valami gyorsan elkészíthető, könnyű ebédre vágytam ma. Valami olyanra, ami szinte magától elkészül. Ráadásul eljött az ideje annak is, hogy a napokban ajándékba kapott cserépedényemet kirpóbáljam. A hűtőben felfedeztem egy magányos padlizsánt, ami már romlásra volt ítélve, de a 24-ik órában megmentettem, így finom ebédként végezte.

Felkarikáztam a padlizsánt, egyenesen a cserépedénybe (annyira szép, hogy először sajnáltam befogni sütéshez). A gyümölcsdaraboknak (igen,  padlizsán gyümölcs) chilli olajból, szójaszószból, pici sóból, borsból és tahiniből finom pakolást készítettem. Hagytam, körülbelül 10 percig, hogy a padlizsánt átjárják az ízek, majd beraktam a tálat a sütőbe. Bevallom, türelmetlen voltam, de most nem elsősorban a padlizsán miatt, inkább a tálat akartam tesztelni. Percenként kapcsolgattam a sütőben lévő villanyt, hogy lássam, ahogy a szaft a hőtől elkezd pötyögni, a tahini szép lassan ráolvad a padlizsándarabokra, és az egész étel egy kellemes, pirult, szaftos álagot kap.

Közben persze előkészítettem a teljes kirölésű lisztből készített tortillát, vágtam a friss zöldségekből (néhány szem sárga paradicsom, uborka, hónapos retek) és készítettem egy öntetet is. Telfölt összekevertem ajvárral, ezt kentem alapnak a tortillába. Miután a padlizsán szeletek megsültek, kivettem a tálat a sütőből, az ételt megszórtam friss petrezselyemmel, és pár percig hagytam hűlni. Majd a sült gyümölcsöt az ajváros szószra fektettem, összetekertem a tortillát és kezdődhetett az élvezet…

Közben pedig néztem az ajándék tálamat, amiről most már tudom, nem csak szép, de hasznos is. Egészen különleges ízt kapott benne az étel, ráadásul tényleg pillanatok alatt elkészült a sült finomság. Ez nem a reklám helye, csak a barátságé, ezért mindenkinek ajánlom, hogy nézzen be a happybag.hu oldalra, ha ilyen tálat, vagy egyéb különleges konyhai eszközt szeretne. Én eldöntöttem, szép sorban tesztelgetem a többi kütyüt is, amit háziasszonyoknak ajánlanak.

Szóval: happybag.hu

Cérnametélt újratöltve, 2.0 verzióban

Nagymamámtól megtanultam, ételt nem dobunk ki, minden újrahasznosítható. Nem mondom, hogy ezt mindig betartom, nem is mindig tudom betartani, de egy biztos, a kenyér nálam nem végzi, nem végezheti a kukában. Ezen kívül is van még néhány étel, amit kiválóan tudok újragondolni, ilyen például a vasárnapi húslevesből megmaradt cérnametélt. Nem egészen a húslevesből marad meg, sokkal inkább nem kerül bele.

Ha már a leves elfogyott, de cérnametélt maradt, akkor kerül elő a hűtőből a túró, a tojás és a réteslapok. A töltelékhez a túrót és a tojást összekeverem, porcukrot, vanílis cukrot és citromhéjat teszek hozzá, majd belekeverem a megmaradt levestésztát. Aki szereti, mazsolát is rakhat bele. Én szeretem, csak a velem együtt élők nem, így ez nálunk kimarad a jóból.

A réteslapokat egyenként teszem a kivajazott tepsibe, mindegyiket megkenem olvasztott vajjal, hogy sütés közben ne száradjon ki. Erre kerül a töltelék, majd a tetejére is rétegzek a papírvékony tésztából. Be a sütőbe, amikor aranybarna lesz, akkor kivehetjük, és porcukorral megszórjuk.

Egyszerű, finom édesség

Igazából nem szeretek recepteket használni, meg írni, mert minden ott és abban a pillanatban alakul, amikor elkészítem. Éppen ezért a vargabéles töltelékéhez sincs pontos útmutatóm, egyszerűen ízlés szerint készítem. Néha nem árt bátornak lenni, igaz ez a főzésre is.

Ráadásul a receptek egyfajta szabályok, amiket szeretek áthágni. Arra pont jók, hogy utat mutassanak, én pedig eldönthetem, akarok azon az úton menni vagy sem. Kísérletezzünk a konyhában, találjunk ki újdonságokat, merjünk kreatívak lenni, és ne dobjunk ki ételt, főleg ne kenyeret!

 

Szirmabesenyőben majálisoztunk: ettünk, ittunk, zsűriztünk

Gulyás, kondás, arab pörkölt, krumplilángos, sztrapacska is főtt a kondérban szombaton a szirmabesenyői majálison. Nekem jó dolgom volt, mert a főzőverseny zsűrijébe hívtak, így elsőként kóstolhattam meg a házias ételeket. Tucatnyi csapat nevezett, és a főszempont az volt, hogy a szirmabesenyői kastélyhoz köthető Szinyei Merse Pálra is emlékezzenek a versenyzők. Éppen ezért már kora reggeltől rotyogott a kondérban a kastély pörkölt, a színes vega gulyás. Ez utóbbira voltunk leginkább kváncsiak Bajuzs Gergővel, a zsűri elnökével, aki egyébként az Avalon Restaurant gazstronómiai igazgatója. Mindketten szeretjük a húsos ételeket, ezért féltünk, egy jellegzetesen húsos étel milyen lesz hús nélkül. Hát jó lett. Sőt. Tálalásban pedig a legkreatívabb volt a vega gulyást felszolgáló csapat.

Bajusz Gergővel élveztük a zsűrizést

 

Bevallom, nem vagyok oda a húslevesért, de a versenyre nevezett Vadas Csajok galamblevesét érdemes volt megkóstolni. Most ettem életemben először galambot, de ízletes, puha volt a húsa, és kerti zöldségekkel, vele főtt töltelékkel igazán finom volt a leves.

Galambleves

Volt, aki a köretről sem feledkezett meg, de nem otthon, a saját dolgát megkönnyítve készítette el a sztrapacskát, hanem azt is a versenyen, kondérba szaggata. Igaz, elsőre nem sikerült, de nem adták fel. Végül igyekezetük plusz pontot is ért.

Kondérban nem könnyű sztrapacskát főzni

S, ha már majális, meg Szinyei, akkor a Lila ruhás nő sem maradhatott otthon.

 

Bajusz Lotti