Egy életet nem lehet 23 kilónyi csomagba belepakolni. Ez Soltész Gabriellának sem sikerült, ezért két bőrönddel és kiskutyájával vágott neki új életének még október végén. Harmincadik születésnapját már férjével, Wathek Kanzarival (Willy) a tunéziai Sousse-ban ünnepelte. Ennek már két hónapja. Gabi és Wili még soha nem éltek ilyen hosszú ideig együtt, pedig már 2016. szeptemberétől házasok.
Történetüket még 2017-ben írtam meg az Észak-Magyarországba: „Van egy miskolci lány, aki egy tunéziai férfihoz ment feleségül. De csak másfél havonta találkozhatnak, hiszen a férj nem jöhet Magyarországra, a hatóságok szerint ugyanis érdekházasság köttetett. A fiatalok hiába szeretik egymást, egyelőre több időt töltenek a telefonjukkal, mint együtt. A mobilt mindenhova viszik magukkal, és szinte félóránként hívják egymást, hogy megmutassák, éppen mit csinálnak, hol vannak, és kivel. A bürokráciának köszönhetően most csak így tudnak együtt lenni, így tudnak jelen lenni egymás életében….Soltész Gabriella szívesen mesélte el, hogy az elmúlt két évben hogyan változott meg az élete. Persze a szerkesztőségbe is „hozta magával” férjét, Skype-on folyamatosan kommunikáltak.”
Pár hete újra megkeresett Gabi, hogy elpanaszolja, azóta még kétszer próbáltak vízumot igényelni, de mindannyiszor elutasították őket, úgy véli, mondvacsinált indokok miatt. „Jelenleg ott tartunk, hogy október óta kint lakom, kiköltöztem, hogy végre együtt élhessek azzal az emberrel , akit szeretek, akit társnak választottam, és akit Magyarország kormánya megbízhatatlannak titulált, ezzel elutasítva a vízumkérelmét. Kiérkezésem után írtam egy levelet az itteni magyar nagykövetségnek, segítséget kértem a kinti életemhez, egy levelet kaptam, ennek lényege: csak akkor segítenek, ha bajba jutok, egyébként meg forduljak segítségért a férjemhez. Nos ennyit Magyarországról, a nemzeti összetartozásról…”
Ha a nagykövetség nem is, de Willy és családja sokat segítenek Gabinak a beilleszkedésben. A miskolci nő már munkát is talált Tunéziában, egy német cég ügyfélszolgálatán dolgozik. Itt németül kell beszélnie, férjével angolul kommunikál, de már arabul is megért sok mindent, igaz, az olavasás még nem megy neki. Mint mondta, egyszerre négy nyelv van a fejében.
Kérdésemre, hogy érzi magát Tunéziában, azt válaszolta, minden nagyon jó, szeret kint élni, de mostanra előjött a kajahiány, azaz a hazai ízekre vágyik. „A szüleim küldtek csomagban szalonnát, kolbászt, de otthon külön polcon kell tárolnom, mert a kinti családom „fél” ezektől” – mesélte viccesen. Elárulta, szívesen főzne magyar ételeket, de sok alapanyag hiányzik, így a helyi szállodában, ahol a férje animátor, próbál európai ételekhez jutni. Azért néha kerül csirkehúsleves, magyaros máj is a családi asztalra.
Férje azonban igyekszik széppé varázsolni Gabi első kinti karácsonyát. Szerzett neki fenyőfát, egy barátjuktól kaptak rá égősort, és Gabi szülei is küldtek ki ünnepi díszeket. „Willy testvére meglepett négy gyertyával, hogy készítsek belőle adventi koszorút. Azt minden vasárnap meggyújtom, ilyenkor a férjemnek is kötelezően otthon kell lennie” – árulta el.
Itt most 23 fok van napközben, így nincs igazi karácsonyi hangulat – mesélte. – De a szívemben érzem, hogy közeleg az ünnep. Eszembe jutnak az otthoni karácsonyok, de az idén nem utazhatok haza, azért jó lenne egy kis hazai töltött káposzta, gulyásleves, de még a sajtburger is hiányzik.
„Néha kicsit egyedül érzem magam itt, de már otthon sem volt jó. Dönteni kellett, vagy kijövök, vagy elválunk. Harminc éves vagyok, nem lehetett tovább úgy folytatni az életem, hogy telefonon beszélgetek csak a férjemmel” – mondta.
Hogy visszajön-e valaha Magyarországra? Erre csak annyit válaszolt: „Otthon kialakítottam az életem, de el kellett jönnöm, ha itt kialakítom, már nem fogok visszatérni.”
Gabiékról írt korábbi cikkemet itt olvashatják el.