Az alma a csábítás gyümölcse. Igaz, nem tudni, Éva zöld vagy piros gyümölccsel kínálta Ádámot, de kedden minket egy zöldalmával sikerült levennie a lábunkról az Avalon Ristorante egyik csapatának. Ráadásul az alma nem is alma volt, hanem mentával (is) ízesített hab, zöldalmás zselével bevonva, közepében fagyasztott almával, körülötte édes morzsával. Mindezt kőlapon tálalták fel, ami még különlegesebbé tette az első menüsor utolsó fogását.
Nem véletlenül kezdtem ezzel a cikket, nem csak finom volt, de el is gondolkodtatott. Rá kellett jönnöm, a vendéglátó szakma fiataljai – séfek, szakácsok, cukrászok – távol kerültek a régi, nem túl színvonalas hagyományoktól. Jó érzéssel töltött el – és talán ez volt a keddi vacsoracsata legnagyobb tanúsága számomra -, hogy szép lassan eltűnnek majd a krémmel, tartósítószerekkel felturbózott műanyag édességek, és helyükre lépnek a minőségi desszertek.
Jó érzéssel töltött el, hogy a fiatal szakácsok, fiatal cukrászok mernek újítani, gondolkodni, mernek kreatívak lenni, elrugaszkodni az iskolában megtanult receptektől, és merik a hagyományokat újragondolni.
Persze ilyen filozófikus hangulatba már csak itthon kerültem, amikor muszáj volt elmélkednem, mert kajára – kedden is 10 fogás volt – már nem tudtam gondolni. Az első csapat, a FakAnál Team Kft. ugyanis egy almás koktéllal indított, ami az Alma Magic nevet kapta, nem véletlenül. Ehhez szendvicset és sandwingset kínáltak. Az utóbbi három különféle módon ízesített, rántott csirkeszárnyat takart.
Tanulva a hétfőből, már csak kóstolgatott a zsűri, bár nehéz volt megállni, hogy ne együk meg az egész fogást. Majd egy csalánleves következett, almás, medvehagymás raviolival. Bevallom, csalánt csak teában kóstoltam, de ezt a fogást is szívesen látnám később az Avalon étlapján.
Egy borosüveg címkéjére nyomtatott menükártya utalt rá, hogy mi lesz a főfogás. A sebesvíziből egyből kitaláltam – jó nem volt nehéz -, hogy pisztráng következik. Azt persze nem sejtettem, hogy pisztráng tekercsek, ropogós bőrükbe visszatöltve, egy kis répapürével, cukorborsóval.
Az édesség nem az én műfajom, ha igen, abból én jobban kedvelem a sósat, de az almasziget, na az tényleg megnyerte a zsűrit magának, vagy inkább a csapatnak. Nem véletlenül azzal kezdtem az írást, és nem véletlenül tűnt el mindenki tányérjáról, kőlapjáról azonnal. Csak remélni merem, hogy ez felkerül az Avalon étlapjára, és akkor mindenki eldöntheti, jogos volt a 10 pont erre a desszertre, vagy sem. Szerintem igen.
Nem volt könnyű dolga a második csapatnak, hiszen öt fogás után nehéz újabb ötöt értékelni. De azért mindent megkóstoltunk, kezdve a sonkás-rákos szendvicstől, a szarvas ragulevesen keresztül egészen a zöldfűszeres sertés szűzig, amit kacsamájjal, lecsóval szolgáltak fel. Méltatlanul keveset bírtunk enni ezekből, pedig a sertéssült tálalása is különleges volt. Vasedényben, lezárva szolgálták fel, és amikor a tető lekerült a lábasról, kellemes, fűszeres füstillat szállt fel a „tányérból”.
Hogy mi lehet az az intelligens krémes, már akkor elkezdtük találgatni, amikor a menülapon először megláttuk. Az intelligens telefonokból kiindulva volt pár ötletünk, de nem voltunk annyira intelligensek, hogy kitaláljuk. Ráadásul ez a csapat szakácsának, Buri Marcinak a családi receptje volt, és mint magyarázta, a sütéstől lesz intelligens ez a piskóta fajta. Először hirtelen kell sütni, majd lejjebb venni a hőfokot, és így válik el a tészta. Nekem egy kicsit a tejpitére emlékeztetett, de ez nem vált hátrányára, sőt. A túróhab és a rozmaringos eper pedig csak hab volt a tortán, hogy ilyen képzavarral éljek.
A hétnek még mindig nincs vége. Igaz, mérlegre nem állok egy darabig. 🙂
