Bárka: sushi mellé kézműves, japán gin dukál

Ma már szinte mindenki ismeri a sushit, és tudja, ez tipikus japán étel. Manapság már a kínai, thai konyha sem áll annyira távol a hazai közönségtől, bár az extrémebb ízeket azért még nehezen fogadjuk el. S miközben megismertünk számos ázsiai receptet, a Távol-Kelet italairól kevés szó esik. Persze ismerjük a szakét, a japánok ősi alkoholos italát, amely rizs erjesztésével készül, de gondoltuk volna, hogy ginben is erősek. Hogy mennyire, azt most eldönthetjük mi magunk is, hiszen a miskolci Bárka étteremben a távol-keleti ízek mellé igazi japán, kézműves gint, az ETSU-t kínálják, amit Mikolcon csak itt kóstolhatnak meg a vendégek. 

Egy kicsit utánajártam ennek a ginnek, és kiderült, az ETSU volt az egyik első japán gin, ami elérhetővé vált a piacon. Kivételes ízvilága és stílusa annak a titkos ázsiai receptnek köszönhető, amit már a kezdetek óta alkalmaznak. Az összeállításban találunk borókabogyót, keserű narancsot, japáncitromot, koriandermagot, angyalgyökeret és édesgyökeret is. Ezek közül talán a szigetországban elterjedt citrusféle, a yuzu, azaz japáncitrom a legkarakteresebb. Az ETSU Gin tisztaságának, gyümölcsös jellegének, valamint a sansho borsnak köszönheti méltán kiérdemelt népszerűségét.  Egy pohár ETSU nem csupán kiegészíti fenséges vacsoránkat – sokkal inkább megkoronázza azt – vallják a ginszakértők.

A gin tonic kedvelőinek sem kell az ázsiai ízeket keverniük a hazai, európai itallal, hiszen az ETSU méltó párja a japán tonic – Tonic Water Original -, ami citrusosabb, mint a megszokott márka. De mindenki döntse el maga, persze a Bárkában!

Néhány részlet az ETSU ital készítéséről:

  • Maximum 2500 literes adagokban desztillálják
  • Naponta egyetlen desztillációs adag készül el
  • A higítás során használt víz a Hokkaidóban található Taisetsu hegyről származik
  • Az ital alapját melaszból készült semleges szesz adja
  • Alkoholtartalom: 43 % / 70 cl

Comments

comments

Hozzászólás